Pálosok a Jakab-hegy tetején

A Nyugati-Mecsek részét alkotó Jakab-hegyre délről Cserkút vagy Kövágószőlős felől, északról Orfűről lehet fölmenni az „apostolok lován”. Bármelyik irányból érkezünk a tágas fennsíkra, nem kerülheti el figyelmünket a négy-hat méter magas, gyűrűszerű kő- és földsánc, amelyet a Kr. e. 7. században épített a korai vaskorszak népe. A régészeti irodalom 1871 óta ismeri, a terület feltárása azonban csak 1947-ben kezdődött, majd 1976-tól folytatódott. Azóta több száz őskori halomsír leleteiből kerültek napvilágra, majd a pécsi múzeumba a Kárpát-medence legnagyobb méretű földvárának emberkéz alkotta emlékei.

Ezen a történelem előtti kelta/avar gyűrűn belül találjuk a pálos rend egykori klastromát. „A kegyes II. András király uralkodása alatt, aki III. Béla fia és Szent Erzsébet apja volt, a Krisztusban atyánk és urunk Bertalan pécsi püspök, aki a remeteéletet különös buzgalommal szerette, személyes felügyelete mellett a patacsi birtokán levő hegy tetején Szent Jakab apostol tiszteletére kolostort épített, mivel hogy elnéző engedelmével már úgyis sok remete gyűlt ott össze – olvashatjuk Gyöngyösi Gergely pálos rendtárs (1472–1545) történetírásában. – Ezért bizonyos szomszédos földdarabokat ajándékozott a kolostor templomának, ezeknek határait és méreteit azonban kijelöletlenül hagyta.”

Mindez 1225 körül történt. A remete közösség alapítója II. András második feleségének, a frankhoni Courtenay Jolantának gyóntató papjaként érkezett Magyarországra. Püspökként, diplomataként is számos fontos szolgálatot tett Bertalan az esztergomi udvarnak, Compostelai Szent Jakab tisztelőjeként több ízben megjárta a nagy nyugati zarándokutat, míg végül a jámbor barátok rendházát is az első apostol vértanú oltalma alá helyezte. Ekképp kapcsolódik ez a Dél-Dunántúlon rejtőzködő szerény emlékhely a közös európai eszmekört, a Nyugat egykori szellemi egységét talán a legnagyobb hatással formáló Jakab-zarándokút hálózatához. Bertalan révén Magyarország már a 13. század első felében részévé vált ennek, a paulánusok rendje Nagy Lajos király uralkodása alatt (1342–1382) virágzott fel, a 15. században a kontinens egyik legkedveltebb szerzetévé érlelte magát, kétszázhét rendházzal, amelyek közül százhúsz épült magyar földön.

Ugyancsak ekkortájt működött Esztergomban Özséb (Eusebieus) kanonok. Előkelő szülők gyermeke volt, aki még az 1241. évi tatárjárás előtt összegyűjtötte a Pilis erdeiben élő remetéket. Majd a vész elmúltával – egyházi méltósága mellet – klastromot épített számukra a mai Kesztölc határában, 1263-ban engedélyt kért és kapott a pápától a Remete Szent Pál példáját követő szerzetesrend hívei számára. Máig sem dőlt el a tudományos vita, hogy melyik volt a Rómából hazafelé tartó Özséb által elsőként felszentelt pálos rendház: a Jakab-hegyi vagy a klastrompusztai.

A mecseki kolostor alapítólevelét 1309-ben erősítették meg, birtokainak és egyéb javainak tulajdonjogával. Az első remeteközösség ma is látható épületmaradványai szabályos négyszögben elrendezett, változó magasságú, szürkés-piros tengeri homokkőből rakott, mészhabarccsal egybe forrasztott falak. Szűk négyzetes teret fognak közre az apró kolostori cellák és a közösségi termek, a kerengőt – közepén kerek kúttal – egykor három oldalról egészítette ki fedett folyosó. A magas kerítőfallal övezett kolostor északi oldalához csatlakozik a szerzetesi templom. Keskeny, hosszúkás hajója közel azonos szélességű, sokszög záródású szentélyben folytatódik keleti irányba. A legutóbbi ásatások során felszínre került az első, még félköríves szentély alapfala is. Nem sokkal 1225 után készülhetett, román stílusban, a mongol pusztítást követően hosszabbították meg a korai gótika jegyében. A közösségi terek és a gazdasági helyiségek jó része megvan, nagyban feltárult a boltozott pince, a lépcsők és átjárók kiásott szakaszai. A klastrom és templomának harmonikus egysége, restaurált állapota lehetővé teszi a szemlélődő számára elképzelni a hét-nyolc évszázaddal ezelőtt itt élt emberek világát. A mohácsi vész utáni évtizedekben elnéptelenedett a kolostor. A barátok többé nem tértek vissza. Berogyott a tetőzete, leomlottak a falai, a török időkben latrok, martalócok tanyája lett az épület. Ekkor került innen Kővágószőlősre a régi, faragott kő feszület, most is látható az ottani templom toronyaljában, ugyanott a harangtorony nyugati falán a kagylódísz árulkodik Jakab apostolnak a vidéken elterjedt tiszteletéről. A 18. században barokkos külleműre renoválták a klastromot, de miután II. József császár feloszlatta a remeteséget, erdőmunkások használták lakásul, aztán 1880 körül leszedték a tetejét, azóta csak romlott.