Kultúra

Pákh Imre: Nem tárgyal senki sem

A debreceni múzeum szerint nincs visszaviteli kötelezettség a Golgotára

Nem kezdeményezett tárgyalást az állam vagy a Magyar Nemzeti Bank Pákh Imrével, a Golgota című Munkácsy-festmény tulajdonosával azóta, hogy megindították a kép védési eljárását – közölte a műgyűjtő az Origóval.

A portálnak arról is beszélt, hogy szerinte „most még lezárható az ügy tisztességgel, a tárgyalóasztal mellett”, de ha leszedi a debreceni múzeum faláról a képet, már nem. Mint arról többször beszámoltunk, a jegybank a szakértők állásfoglalása alapján legfeljebb hatmillió dollárt adhatna a Krisztus-trilógia ezen darabjáért, Pákh kilencmil­liót kér – több festmény letétbe helyezésével egészítené ki az ajánlatát –, a megfeneklett tárgyalások miatt jú­nius 25-ig adott haladékot. A műgyűjtő azt, hogy elvinné a képet Debrecenből, úgy indokolta: nem zárná el a közönség elől, ám a helyszínváltozással lekerülne a festményről az „a stigma, hogy lopott”. Valójában egyébként a védettséggel – amely Munkácsy személye és a magyar kultúrában betöltött szerepe alapján indokolható – még nem kerülne az állam tulajdonába a kép, csupán elővásárlási joga lenne rá. Felmerült az is, vajon van-e úgynevezett visszaviteli kötelezettség a festményen: ez esetben nem lehet védetté nyilvánítani, vissza kell engedni külföldre. A portál kérdésére a debreceni Déri Múzeum azt válaszolta, hogy nem tud ilyen dokumentumról, közlése szerint már a letéti szerződés is lejárt Pákh Imrével.