Kultúra

POSZT: nem nyugszanak a kedélyek

Vidnyánszky szerint Ürügykeresés zajlik – Az Örkény színház nem versenyez

A Kritikusok Céhe után az Örkény Színház társulata is kilépett a Magyar Színházi Társaságból, mert úgy látja, hogy a szakmai szervezetek ajánlásainak negligálása évek óta bevett gyakorlat.

vidnyanszky
Vidnyánszky Attila (Fotó: Csudai Sándor)

Mint megírtuk, az ügy azzal kezdődött, hogy az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) zsűrijébe delegált Csáki Judit mégsem kapott helyet a testületben. Vidnyánszky Attila lapunknak azt mondta, „álságosnak” találja a POSZT körül kialakult „hisztériát”. Szerinte olyan kérdést fújt fel a sajtó, amelyben mind a két szakmai szervezet egyetértett. Kerestük Mácsai Pált, az Örkény Színház igazgatóját is, akit azonban nem értünk el.

Bojkottot hirdetett a Kritikusok Céhe, majd kilépett a Magyar Színházi Társaságból, miután a POSZT idei versenyprogramja véleményezésére javasolt egyik delegáltjukat, Csáki Judit színikritikust indoklás nélkül elutasította a szervezet. Hagyományosan a fesztivál zsűrijét annak két szakmai tulajdonosa, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság kéri fel.

A bojkott meghirdetése után az Örkény Színház is kilépett a szervezetből, a társulat szombati közleményében úgy fogalmaztak: „különösen szíven üt bennünket, hogy világossá vált, a háttérben a személyekről szóló alkudozás, a szakmai szervezetek ajánlásainak negligálása évek óta bevett gyakorlat, és ezt mindkét társaság természetesnek tartja. Felszólítjuk a két társaságot, hogy hozzák rendbe, amit elrontottak. Tegyék világossá, milyen alapon döntenek személyi kérdésekről, és kezdeményezzenek nyílt párbeszédet a fesztivál jövőjéről.”

A színház társulata közleményében hozzáteszi, hogy meghívott előadá­saikkal fellépnek a pécsi közönség előtt, de a versenyben nem vesznek részt. Nyomatékosítják azt is, hogy mindaddig, amíg annak viszonyai nem válnak átláthatóvá és egyértelművé, esetleges beválogatásunk esetén sem kívánnak szerepelni a fesztiválon. Megpróbáltuk megkérdezni az ügyben Mácsai Pált, a színház igazgatóját, de nem sikerült elérnünk.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke lapunknak elmondta, hogy az említett egyeztetésen személyesen nem tudott jelen lenni, de szerinte tízperces „ügyből” csinál lufit a Kritikusok Céhe és a sajtó. „Úgy hallottam, hogy Csáki Judit idei zsűriből való kihagyásáról mindkét szakmai szervezet jelen lévő tagjai egyetértettek, nem volt vita közöttük. A magam részéről továbbra is álságosnak tartom az ilyen ügyek túlreagálását, hiszen a szakma egyes tagjai úgy csinálnak, mintha huszonöt éve nem lett volna egyeztetés a zsűri tagjairól, ne lettek volna viták vagy be nem válogatott szakemberek. Szóval szerintem az említett kérdés ürügykeresés csupán, fölösleges feszültségkeltés. Ennek ellenére ahogyan eddig is, úgy most is nyitottak vagyunk a szakmai párbeszédre” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság korábbi nyilatkozata szerint „amióta a POSZT létezik, a társaság mindig ügyelt arra, hogy a szakmai zsűri összeállításába ne szóljon bele, azonban a tulajdonosi körbe való belépése óta – mint más kérdésben – a zsűri összeállításánál is egyeztetniük kell a Teátrumi Társasággal. A Kritikus Céh eddig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy javaslataikat a másik színházi szervezet is elfogadta. Az idén ez nem így történt.”

Az Örkény Színház Mohácsi János rendezését, az E föld befogad, avagy számodra hely című produkciót, illetve Bagossy László rendezését, a Hamletet játssza a 15. POSZT-on, de a versenyben nem vesz részt.


Bemutatták Eugenio Barba könyvét

A Nemzeti Színházban mutatták be szombaton Eugenio Barba olasz rendező Hamu és gyémánt országa című új könyvét. Vidnyánszky Attila, az intézmény főigazgatója a bemutatón elmondta, hogy a Nemzeti Színház Kiskönyvtárának első kiadványaként megjelenő kötet méltó indítása a sorozatnak. A kiadvány első részében Barba lengyelországi tanulmányairól és mesterével, Jerzy Grotowskival való kapcsolatáról ír, második része pedig Grotowski huszonhat hozzá írt levelét tartalmazza: lengyelországi tapasztalataiért többek között azért hálás, mert „a szocializmusból ugyan gyorsan kiábrándultam, de ezzel egyúttal sikeresen beoltottak minden ideológia ellen”. Az országot elhagyván „valódi színházat” akart csinálni, de nem kapott munkát, ezért megalapította saját társulatát – idézte fel az Odin Színház 1964-es indulását. Pályi András író, színháztörténész, a kötetben szereplő Grotowski-levelek fordítója szerint a könyvből „egy megrendítően szép barátság története bontakozik ki, amely egészen a lengyel rendező 1990-es évek végén bekövetkezett haláláig tartott”. Eugenio Barba Dél-Olaszországban született 1936-ban. Norvégiába emigrált 1954-ben, majd a Hamu és gyémánt című Wajda-film hatására Lengyelországba ment, ahol 1961-től 1964-ig Grotowski közeli munkatársaként dolgozott. Az Odin Színházat (Odin Teatret) 1964-ben alapította meg, a társulat 1966-tól a dániai Holstebróban működik.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom