Kultúra

Ötvenedszerre rendezik meg a zenei napokat

Az idén már ötvenedik alkalommal, július 30. és augusztus 19. között rendezik meg a kelet-magyarországi térség egyik legnagyobb kulturális eseményét, a Nyírbátori Zenei Napokat.

Vályogos Gréta, a Nyírbátori Kulturális Központ szervezője a távirati irodának elmondta: az első rendezvényt 1967-ben tartották a városban, ahol fél évszázad alatt olyan világhírű előadók, karmesterek léptek fel, mint Simándy József, Vaszy Viktor, Kobajasi Kenicsiró, Ruha István, Kovács Dénes, Szenthelyi Judit, Igor Ojsztrah, Petrovics Emil és Kocsis Zoltán. Az idei programban tíz koncertet, torony- és térzenét, valamint zenei és musicalestet rendeznek. A fellépők között lesz a szlovákiai Golddies Zenekar, valamint az Experidance Produkció, a BrassEleven Zenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapest Jazz Orchestra és Molnár Ferenc Caramel, aki a Debreceni Kodály Filharmonikusokkal ad koncertet. A rendezvényt a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye zárja, amelyen Pitti Katalin operaénekes is közreműködik. A zenei napok ideje alatt a Báthori István Múzeumban a Simándy József Kossuth-díjas operaénekes, főiskolai tanár munkásságát bemutató emlékkiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.