Kultúra

Összekevert évtized a templomtérben

Bernáth Aurél pannója és Déry Tibor regénye idézi az ötvenes évek fullasztó levegőjét – Számtalan kérdést vet fel a kiállítás

Mutató nélkül – B. A. úr X-ben címmel látható Gróf Ferenc kiállítása a Kiscelli Múzeum Templomterében december 31-ig. A kiállítás fókuszában Bernáth Aurél egy több mint ötven éve raktárban lévő hatalmas pannója és Déry Tibor G. A. úr X-ben című regénye áll: a pannó összekevert darabjai foglalnak helyet a kiállítás központjában, a nem sokkal a forradalom után írt regényből vett idézetek – a mű eredeti címe: Órák, mutatók nélkül, innen a kiállítás címe – pedig a falakon olvashatók. A kiállítás kurátora Mélyi József.

pannó 20161213
Holnap a pannó négyzeteit az eredeti helyzetükbe állítják vissza (Fotó: Hegedüs Róbert)

Vajon van-e a történelemnek önvalója, vagy a múlt folyamatosan alakul, attól függően, hogy miként emlékezünk rá? Milyen kép él azokban a generációkban egy korszakról, amelyek nem élték meg azt? Lehet-e valós képe az ötvenes évekről valakinek, aki jóval utána született?

Mit tudunk kezdeni azokkal a kulturális teljesítményekkel, amelyek a legkeményebb diktatúrák alatt születtek, ám értéket képviselnek? Lehetséges-e, hogy pusztán azért süllyedtek el, mert rosszkor jöttek létre?

Számtalan kérdés merül fel a Kiscelli Múzeumban a Mutató nélkül – B. A. úr X-ben címmel látható Gróf Ferenc-kiállítás kapcsán, amely jóval túlmutat magán a tárlaton.

A negyvenes évek végétől, az Európai Iskola megszűnésétől az 1957-es tavaszi tárlatig, tágabban vége a hatvanas évek végéig tartó időszak a köztudatban úgy él, mint amely a szocreál időszaka volt Magyarországon. Ha születtek is ezen idő alatt remekművek, mára nem mindegyikről tudunk: ezt a kort 1990 után raktárak mélyére száműzték, a kutatók pedig a rendszerváltás után – érthető módon – inkább a szocializmus alatt háttérbe szorult, kevéssé kutatott húszas-harmincas évekbe ásták bele magukat, vagy a hetvenes-nyolcvanas évek avantgarde-ját kezdték kutatni, aminek köszönhetően ma már viszonylag tűrhetően feldolgozott a Horthy-korszak és a késői Kádár-kor kultúrtörténete, még akkor is, ha a nagy, összefoglaló mű hiányzik.

Ami a kettő közt volt, az azonban kiesik, ráadásul nemcsak a művészettörténetből, de lassan a történelmi-társadalmi emlékezetünkből is – nincs róla konszenzusos emlékképünk. Nem ismerjük. És ahogy nő fel az a generáció, amelynek a nagyszülei is legfeljebb gyerekek voltak az ötvenes években, tovább csökken az esélyünk az emlékezetre.

A kiállítás koncepciója egyszerű: mozaikszerűen igyekszik felvillantani a forradalom utáni évek, a kemény diktatúra és a konszolidáció közti átmenet időszakát, ezzel sugallva a személyes emlékkép megteremtésének lehetőségét.

A mozaikosság jelleget erősíti, hogy a templomtér középpontjában elhelyezett, ötven év után előkerült, hatalmas, 4x72 méteres, Budapest látképét ábrázoló Bernáth Aurél-pannó, amely az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült, összekeverve került ki, így a néző tulajdonképpen magában kénytelen összerakni a kép egyes elemeit.

Rá van bízva az is, hogy a falakon olvasható, szintén ’58-as Déry Tibor-regény, a G. A. úr X-ben, az ötvenes évek valóságát az abszurdba átemelő regényének jeleneteit milyen sorrendben olvassa végig, s ha megteszi, hogyan párosítja, s párosítja-e egyáltalán a pannó darabjaival.

Mindemellett az egyik sarokban fülhallgatón Déry egy rádióinterjúja hallható, aki a börtönéveiről mesél, és arról, hogy az írás által bírta ki ép ésszel ezeket az éveket.

Megtekinthető Somogyi József Martinászszobra és a Bernáth-kép vázlata is, míg egy monitoron korabeli híradófelvétel pörög: az 1958-as brüsszeli világkiállításról készült, a korra jellemző képsorok. A vágóképeken elegáns nők, szovjet mezőgazdasági gépsorok, a gépsorok fölé hajló tudósok láthatók.

A művész a múltfeldolgozási kísérletben a két mű jelentésrétegeit egymásra helyezve szerette volna láttatni, ami, figyelembe véve, hogy a Bernáth-mű az 1956 emlékét feledtetni igyekvő hatalom önreprezentációja volt Nyugaton, míg Déry az iszonyatot fordította abszurdba, különösen izgalmas kísérlet – Brüsszelben amúgy abban az évben Boldizsár Iván koncepciója alapján mutatkozott be az ország, aki – évek óta először nem erőltetve a szocreált – Bernáth mellett Kádár György, Egry József, valamint Csontváry és Derkovits munkáira építette a képzőművészeti szekciót. A kiállításon Somogyi József Táncolók című szobra aranyérmet kapott. December 14-én a Bernáth-képet a galéria munkatársai eredeti állapotában visszaállítják, így a kiállítás utolsó két hetében a látogatók már az eredeti, egykor a brüsszeli magyar pavilon falán bemutatott Budapest-pannót láthatják.

Addig is mindenki építheti magában az ötvenes évekről készülő saját mozaikját.

Hogy mennyire működik a koncepció, arról sokat elárul, hogy a tízéves gyerek, akivel végignéztük a kiállítást, meghallgatta Déry Tibor nyilatkozatát a börtönévekről, beleolvasott a regényszövegekbe, megnézte a pannó darabjait, majd a korabeli filmhíradót, fél óra elteltével megállt a templomtér közepén, és közölte: félek.