Őrtemplom a fennsíkon

A Veszprémtől hat kilométerre, a Déli-Bakony lábánál fekvő település neve 1279-ben „Zenthkiralzabady” írott alakban szerepelt a latin nyelvű veszprémi regesztában. A régi magyar forrásokban csak Szent Királyként emlegetett, István nevét őrző helynév második tagja arra utal, hogy a falu lakói kiváltságokat nyertek bizonyos kötelezettségek és szolgálatok alól; a hagyomány szerint a szabadságjogaikat is Istvántól kapták a királynéi vár szomszédságának területén.

Szentkirályszabadja jelenleg mintegy ezernyolcszáz lakosú nagyközség, a fennsík peremén, a tó felé meredeken lejtő Malom-völgy fejénél található települést szerencsésen megkerüli a Balatonalmádiba vezető út, a helység mellett naponta elrobogó autósok előtt azonban így rejtve marad a község közepén található hatalmas, középkori templom.

A kisebb, lejtős dombhátra épült egyhajós, keleti irányban félköríves szentéllyel záródó egyház szokatlanul nagy méretei tüstént feltűnnek: a román kori apszisnál egy-egy falsávval szélesebb a tekintélyes hosszúságú templomhajó. A délre néző oldalon négy keskeny, félköríves lőrésablak látható, középen alattuk van a csúcsíves bejárat a gyülekezeti térbe. Különösen a nyugati oldalon magasodó, hatalmas faltömegű torony hívja fel magára a figyelmet. Sarkainál lépcsős haránt támpillérek támasztják a lőréses emeleteket, legfölül két, faragott kő pálcatagos ablakból az őrök figyelhették az idegenek mozgását. Eredeti állapotában maradt meg az északi oldalhoz csatolt sekrestye. Az épület valamennyi részlete – kivéve az 1908-ban készült toronysisakot és a két nagy ablakot – a középkort idézi. Belépve a templom előcsarnokába, a kegyuraság kőből faragott, ünnepnapi orgonakarzata látható, a Rátold nemzetségbeli Gyulaffy család címere díszíti. A berendezés – a márványból faragott főoltár, a szószék és a bútorzat – már a barokk korszak ízlését tükrözi; 1789-ben – a francia forradalom kitörésének évében – a templomot szakrális díszítő motívumokkal festették ki. Az újkori építtető, a Rozsos család sírhelye a sekrestye mellett látható.

Szent István király hosszú, negyvenegy esztendeig tartó uralkodása végén úgy térhetett örök nyugalomra, hogy a hite által és törvényei erejével megalapozta a magyar keresztények egyházát. Országában templomok épültek, amelyek a történelem viharaiban többször is elpusztulhattak, de mindig újjáéledtek romjaikból.

Balatonfűzfő területén, a Jókai Mór utcában található az úgynevezett mámai templomrom. Az oklevélben először 1297-ben felbukkant templomáról tudhatjuk, hogy a történelmünk második szent királya, László nevét örökölte.

Maga a település a 11. századtól egészen az 1700-as évekig a Veszprém-völgyi bazilita rendi, később a cisztercita apácák birtoka volt. Fiókegyháza 1410-ben Szár-Berény plébániája, ennyit tudunk róla. Az egyhajós, torony nélküli épület megmaradt falaiból –főként a dongaboltozatú szentélyből –, valamint az 1963-ban elvégzett régészeti kutatás során feltárult alapokból jól megrajzolható a 12–13. századi egyház egykori pontos képe.

Azonban az előtte álló újabb templom építkezésekor, 1932-ben sajnos alaposan kitermelték a védett épület formás köveit az öreg falakból.