Kultúra
Oroszországi filmnapok az Urániában
A közönség tizenegy kortárs film révén utazhatja be Oroszország ismeretlen régióit, találkozhat a tatár, a baskír, a burját, a manysi, a hanti, az udmurt, a nyenyec és a mari filmkultúrával, illetve azon keresztül e népek kultúrájával is. A vetítéssorozat lehetőséget ad a népek közti kulturális kölcsönhatások és az oroszországi regionális filmgyártás fejlődésének bemutatására, valamint arra, hogy átfogó képet kapjunk ezekről a kisebbségekről. A program a tatár nappal, a Bibinur és Az áldozathozatal regénye című tatár filmekkel kezdődik. A vetítések előtt, 17 órakor az Uránia kávézójában a tatár filmkultúráról szóló kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, amelyen Szalavat Juzejev filmrendező (Az áldozathozatal regénye), Szvetlana Buharajeva producer (Bibinur), Ruzalija Gyenyiszova, a Tatár Kulturális Minisztérium munkatársa és a program magyar kurátora, Forgács Iván lesz a vendég.