Kultúra
Omega-zenére lép majd fel az ExperiDance
A kezdeményezés egyedülálló és újszerű, amely azonban Román Sándor, a társulat művészeti vezetője szerint „a világ számos pontján képes lesz megállni a helyét”, mivel az Omega név garancia a minőségi rockzenére.
A történet egy tizennyolc éves lány balatoni kalandját meséli el.
„A dalok kiválasztásának szempontjai között a koreografálhatóság és a kerettörténetbe való illeszkedés szerepelt, de fontos volt az is, hogy a legismertebb Omega-számokat dolgozzuk fel” – mondta el Román Sándor. A huszonnégy ExperiDance-táncos mellett Szomor György, Fésűs Nelly, Koós Réka, Gergely Róbert, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, Simon Panna Boglárka és Békefi Viktória musicalszínészek játsszák a Gyöngyhajú lány balladájának főbb szerepeit, a darabot március 12-én a budapesti RaM Colosseumban mutatják be. A dunántúli ősbemutatót március 19-én, Győrben tartják, Miskolcra pedig április 30-án érkezik meg a darab.