Kultúra
Oliver Stone Putyinnal készült interjúit sugározza a Showtime
Az amerikai tévécsatorna júniusban tűzi műsorára a riportot
A csatorna hétfőn jelentette be, hogy The Putin Interviews (A Putyin-interjúk) című négyórás dokumentumsorozatot négy részben adják le, az első június 12-én este kerül adásba, a további három rész a következő estéken látható.
Stone több mint tucatnyi alkalommal készített interjút Putyinnal az elmúlt két évben, utoljára februárban ültek le beszélgetni.
A Showtime az 1977-ben Richard Nixon korábbi amerikai elnökkel készült interjúkhoz hasonlította A Putyin-interjúkat. Nixonnak annak idején a brit televíziós, David Frost tett fel kérdéseket.
Oliver Stone az Ukraine on Fire (Ukrajna tűzben) című, 2016-ban debütált dokumentumfilmhez is meginterjúvolta Putyint. Az Igor Lopatonok rendezésében készült produkció - amelynek Stone executive producere volt - a hírek szerint szimpátiával ábrázolja Oroszország ukrajnai konfliktusban vállalt szerepét.