Kultúra

Nyírő Józsefről nevezték el a székelyudvarhelyi városi könyvtárat

Hosszas huzavona előzte meg a névválasztást

A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Nyírő Józsefről nevezte el a város könyvtárát. A határozattervezetet 16 képviselő támogatta, kettő tartózkodott, végül az erdélyi író nevét kapja az intézmény.

Az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozattervezetet 16 képviselő támogatta szavazatával, ketten tartózkodtak. Amint az ülésen elhangzott: a tanács tavaly március 15-i ünnepi ülésén hozott elvi határozatot a névválasztásról és arról, hogy elindítja a névadás jogi procedúráját.

székelylibrary lead
Fotó:Facebook/SzabóLászló

A névválasztást a prefektus hivatalában működő névadó bizottság negatívan véleményezte, de amint a tanácsülésen a város jegyzője elmagyarázta: a testület ennek ellenére határozhat a névadásról. Az önkormányzati testület ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik képviselője a döntés elnapolását, másik a név módosítását és a Kányádi Sándor nevet javasolta a könyvtárnak.

A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös frakciója kitartott a Nyírő József név és a szavazás megtartása mellett. Többen is elmondták: mindkét személyiséget fontosnak tartják a város számára, semmiképpen nem szeretnék őket egymás ellen kijátszani, és keresik a módját annak, hogy Kányádi Sándor nevét is utca, tér vagy intézmény viselje Székelyudvarhelyen.

Az emigrációban elhunyt Nyírő József erdélyi író alakja 2012-ben váltott ki erős indulatokat a román-magyar viszonyban és az erdélyi magyar közéletben, amikor a hatóságok meghiúsították az író hamvainak a székelyudvarhelyi újratemetését.

Azt hangoztatták, hogy szerintük Nyírő József antiszemita, fasiszta eszméket képviselt, de az újratemetést a Bunta Levente akkori RMDSZ-es polgármester által kiállított temetési engedély formai hibájára hivatkozva akadályozták meg.

Az újratemetés előkészítésében - kegyeleti okokra, Nyírő József végakaratára és írói érdemeire hivatkozva - az Országgyűlés Hivatala szervezői szerepet vállalt.

Ezt követően a román hatóságok egy gyergyószentmiklósi Nyírő József-megemlékezés és egy székelyudvarhelyi Nyírő József-naptár ügyében is vizsgálatot indítottak, de bűncselekmény hiányában mindkettőt beszüntették.