Kultúra

Nyári programok a Néprajzitól

Várhatóan 2020 végén kezdhetik el az állandó tárlatok építését a városligeti új épületben – A költözés miatt eddig nem történt káresemény a gyűjteményben

Dolgozik a költözés előkészítésén a Néprajzi Múzeum, eközben nyári programokkal és új kötettel is jelentkezik. Kemecsi Lajos főigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján lapunknak elmondta: 2020 végétől rendezhetik be az új városligeti épületben az állandó kiállításokat. Hozzátette: külföldi intézmények is jelezték, szívesen együttműködnének velük.

Kemecsi-Lajos
Kemecsi Lajos főigazgató (Fotó: MH)

Szoros kötelék fűzi a Városligethez a Néprajzi Múzeumot, hiszen az ott rendezett millenniumi nagykiállításon jött létre az első néprajzi tárlat huszonnégy magyarországi vármegye tipikus házaival – idézte fel Granasztói Péter főmuzeológus a Liget Caféban tegnap tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy 1906 és 1924 között pedig a későbbi Petőfi Csarnok helyén állt Iparcsarnok épületében működött a múzeum. Kemecsi Lajos főigazgató elmondta, az elmúlt százötven évben nem volt még példa arra, hogy a Néprajzi Múzeum céljaira készült volna épület, most azonban a Liget Budapest Projekt részeként kettő is épül: a múzeum jövőbeni otthona az Ötvenhatosok terén, valamint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ a Szabolcs utcában.

A főigazgató lapunknak elmondta, a Néprajzi Múzeum leendő, végleges otthonának a mélyépítési munkálatai zajlanak jelenleg, az ütemezésnek megfelelően. A nyár közepén a magasépítési fázis kezdődik meg. Várhatóan 2020 végére lesz olyan állapotban az épület, hogy elkezdhetik az állandó kiállítások építését, amelyeknek az előkészületei már most folynak – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a múzeumnak a csaknem százötven éves története és gazdag gyűjteménye miatt komoly nemzetközi elismertsége van, sajnos azonban a Kossuth téri épület adottságai nem voltak arra alkalmasak, hogy modern, külföldi tárlatokat fogadjanak. A brit, spanyol, mexikói, kínai, mongol kollégák és intézmények már jelezték, hogy szívesen működnének együtt velünk – mutatott rá a főigazgató.

A gyűjtemény költöztetésére vonatkozó kérdésünkre arról is beszámolt, hogy bár eddig nem történt semmilyen káresemény, mégis nagyon tart a műtárgyak mozgatásától. Mint elmondta, a költözés során próbálnak minden gyűjteményre kiemelten figyelni, az adódó problémákra igyekeztek külföldi példákból tanulva felkészülni.

Kemecsi Lajos emlékeztetett arra, hogy korábban a teljes gyűjtemény kevesebb mint két százalékát tudták csak kiállítani, de az új épületben jelentősen megnőhet például a bemutatott kerámiagyűjtemények, külföldi tárgyak száma.

Mint hozzátette, a nemzetközi tapasztalatok alapján egy hasonló színvonalú és nagyságrendű épület a nyitás utáni esztendőkben évi száz-százötvenezerrel több látogatót vonz, kiemelte azonban, hogy a Néprajzi Múzeum ennek ellenére inkább a kiállításaival és programjaival szeretné becsalogatni a közönséget.
A Néprajzi Múzeum nyári programjai közül kiemelte a Liget Budapest ArtParkot, amely szombaton a Városligetben már az intézmény leendő gyermek- és ifjúsági múzeumának tematikájába enged bepillantást. Mint hozzáfűzte, ezúttal is jelen lesznek a Művészetek Völgyében július 20. és 29. között Taliándörögdön, az interaktív Etno Ligetben a múzeum leendő látványraktára mutatkozik majd be. Továbbá a múzeum az idei Sziget Fesztiválon is képviselteti magát augusztus 8. és 15. között.

A főigazgató felhívta a figyelmet a Néprajzi Múzeum napokban megjelent Nyitott múzeum című tanulmánykötetére is. A korszerű múzeumok módszertani kézikönyvének szánt kötet online változata is elérhető a Neprajz.hu honlapon, ahol mások mellett például a költözés fázisairól is láthatók videók.