Kultúra
„Nincsenek átjárhatatlan határok”
A festészet nem a hibákat teszi szebbé, hanem a világ egyfajta tükröződését teremti meg – vallja m. novák andrás képzőművész
„A korok hatásai nem kerülhetők el” (Fotó: MH)
„A festőművészek esetében gyakran beszélhetünk koronkénti stílusváltásokról, nálam azonban nincs érdemi átalakulás. A gondolatok, a képi ötlet és a kifejezési vágy nem változik, hiszen az maga az életünk. Inkább az anyaghasználat körét bővítem folyamatosan, a tartalmi vállalások lesznek mások, valamint a mesterségbeli jártasság miatt egyre inkább megtalálom a mondanivalóhoz a megfelelő formát. Ma már nem bőbeszédűek, túlkódoltak a néző számára ezek a képek” – mondta el M. Novák András Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akinek MNA 70kedik című kiállítása szombat óta látható a budapesti Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóteremben.
A festő szerint nem kell művészettörténeti tudás ahhoz, hogy lássuk, mitől jó egy kép. „A festészetben nem annyira általános ugyan, de valami olyasmire gondolhatunk itt, mint az irodalomban: ha átjön a napi világ, és a képben megjelenik az életünk, akkor jó alkotás született.” M. Novák festészetének egyik sajátossága, hogy megfigyelhető benne a kollázsjelleg: anyaghasználatában finoman építi be üzeneteit hiperrealista módon. A néző azonnal kötődni tud ezekhez a különleges felületekhez, és az egymáshoz illesztett anyagok hatásából születik meg a festmény.
„A művészetben nincsenek vasfüggönyszerű határok, azaz minden hat mindenre. Amit mások csinálnak – és ez alatt érthetem az évfolyamtársamat is a főiskoláról, akárcsak a jelentős nyugati kollégát – mind megjelennek a műveimben. Főként a képzőművészetre igaz ez a hatásátadás, hiszen még a pártállamban is bejárta a maga útját. Nem kerülhetők meg a korok hatásai, amelyek éppúgy megfigyelhetők a reneszánsz képek esetében, mint a kortárs művészetben” - mondta az alkotó, aki szerint mindez azonban nem működhet úgy, hogy pontosan megvizsgáljuk, kinek milyen megoldás hozott sikert. „Bár mondják, hogy a hazai művészet nincs bekötve a nyugatiba, ezek teljesen csereszabatosak. Ugyanazokat a megoldásokat, problémákat építjük be a műveinkbe ” – fogalmazott.
A most megnyílt kiállításra válogatott műveket az elmúlt éveket tágan értelmezve gyűjtötte össze az alkotó. „Úgy válogattam, hogy a néző találkozhasson optimistább festményekkel, és olyanokkal is, amelyek kifejeznek egyfajta fenntartást a korral, viszonyokkal szemben. A festészet feladata nem az, hogy a hibákat tegyük szebbé, hanem az, hogy egyfajta tükröződést teremtsünk meg. Vannak tehát kritikus képek és vannak olyanok, amelyeket a jóérzés, a körülöttünk lévő világ szépsége ihletett.”
M. Novák kiállítása mellett szeptember 28-án, a Rákoshegyi Napok alkalmából közönségtalálkozón is részt vehetnek az érdeklődők.
„A kortárs képzőművészettől részben az oktatás hiánya, részben a megvadult nyelvezet miatt él egy kis félelem az emberekben, amit szeretnék feloldani. Mindig megfigyelhetünk egy átvittséget, amelyhez képest a régi festészetet kétségkívül jobban értették az emberek” – mondta a művész.