Nemes Gyula: Postagalamb a jövő

 – A magyar film legnagyobb hagyománya a rendszerellenes film: negyven éven át az összes nagy magyar film, akár a Tízezer nap, a Szegénylegények, akár a Napló gyermekeimnek, vagy az Álombrigád ide sorolható alkotások. Mióta azonban kitört a nagy szabadság”, több mint huszonöt éve, nem készült ilyenfajta lázadó film. Szociodrámák születtek ugyan, egy-egy problémát feldolgoztak, de magáról a világról, amiben élünk, nem készülnek filmek. Az alapgondolatot az az elementáris düh szülte, ami ezzel kapcsolatban bennem van. Úgy látom, hogy a filmesek egyfajta álomvilágot láttatnak, és nem reflektálnak azokra a folyamatokra, amik körülöttünk történnek.

– Elkezdtem írni filmemet 2006-ban, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre inkább afelé tartunk, amiről írok. A történet egy környezetvédő terroristáról szól, aki a méhek védelmében egyfajta modern Bonnie és Clyde-ként lép fel a szerelmével és próbál a világban rendet teremteni. Többek között leállítják Magyarország teljes áram- és benzinellátását, a fűtést, a telefont és az internetet, hiszen a civilizációs ártalmak mind kártékonyak a méhek szempontjából. A Zero a világ egészéről, a környezetszennyezésről, a globalizációról, arról az egész gazdasági szövevényről szól, ahol minden mindennel összefügg, a legkisebb porszem össze van kötve a banki szférával. Pont arról beszél a film, hogy ahhoz, hogy egy kis méhecskét meg lehessen menteni, az egész világot szét kell zúzni. Egyrészt személyes történet is, egy méhészről, aki terrorista lesz, de valahol az én világlátásomat és életemet hozza vissza. 

– Tény, hogy nem kevés fordulat, érzelem és hangnem van a Zeróban. Alapvetően a filmkészítés arról szól, hogy éveken át ötfős bizottságnak készíted a filmjeidet: ők döntik el, hogy megvalósíthatod-e a filmet vagy sem, hogy bemutatják-e vagy sem. Nagyon hosszú időnek kell eltelnie, mire végre egy hatodik ember is megnézi a filmedet. Szerintem ennek az az oka, hogy az ilyen filmek általában nem mennek át a bizottságokon. S közben ez a bizottság leír érdekes dolgokat, ami nem biztos, hogy szó szerint igaz a munkáinkra. A Zero egyszerre provokatív és térdcsapkodósan vicces: burleszkelemekkel, igazi tortadobálós, seggre esős fordulatokkal. Amilyen az élet: történnek brutális dolgok, miközben naiv és idilli helyzetek is teremtődnek, vagy valami véresen komoly dologról kiderül, hogy vicc, és egy mókás dologról, hogy nagyon is komoly. De tény, hogy néha átmegy a film fekete-fehérbe, időnként videofilmre vált, tehát igen sokszínű műfajban mozog.

– Szerintem az, hogy az ilyen filmek nem mennek át a bizottságokon.

– Nekem szerencsém volt, hogy a Zero valóban elkészülhet. Az előző dokumentumfilmem, a Negatív magyar filmtörténet, az alapkoncepciója pedig, hogy a megvalósult alkotások csak a jéghegy csúcsát jelentik egy filmrendező életében, a legtöbb film azonban az el nem készült mozik repertoárja. Szerintem mindenki szeretne rendszerellenes filmet készíteni, csak nincs rá módja. Visszatérve, én végtelenül hálás vagyok a Cseh Filmalapnak és már cseh és német partnerekkel rendelkeztem, amikor a filmalaphoz pályáztunk. Ezzel megúsztam a forgatókönyv-fejlesztést, és az elsők között támogatták a filmemet.

– Igen, onnan fakad, hogy Csehországban tanultam, ott doktoráltam és mostanában igyekszem cseh koprodukcióban a filmeket készíteni. Azért élünk az Európai Unió keretein belül, hogy nagyobb térben, kulturális közegben készülhessenek a filmek, és miként a legtöbb kollégám, én is végigjártam a nemzetközi filmes vásárokat, legalább tíz országgal tárgyaltam koprodukcióról. Cseh és német koprodukciót sikerült összehozni.

 – Kilenc éven keresztül, napi szinten a Zerón dolgoztam: ma ugyanis olyan a filmfinanszírozási rendszer, hogy ennyi időmbe került elkészíteni egy filmet. Nyilván ebben benne van az az átalakulás is, amit a Magyar Mozgókép Közalapítvány bedőlése okozott. Én akkor döbbentem meg nagyon, amikor az egyik legsikeresebb magyar filmrendező, Enyedi Ildikó tizenhét év után idén elkezdett játékfilmet forgatni. A vele készült interjúban olvastam, hogy nem kiesett tizenhét év a munkából, hanem mindennap úgy kelt fel, hogy a filmre készült.

– Pontosan ugyanezt mondták az Egyetleneimre is. Úgy tűnik, hogy tízévente elkészül egy ilyen film, tehát mindegyik generáció megfogalmazza a saját útkeresését, városképét, nőideáljait, szerelmi problémáit. Számomra a legnagyobb öröm és megtiszteltetés, amikor készül egy olyan film, ami hasonlít az enyémre.

– Nagyon remélem, hogy a Saul fiának az egészen rendkívüli sikere jó sodort ad a filmnek, ami azt jelenti, hogy egy magyar filmre jobban felfigyelnek. De tény, hogy kicsit hazamegyek Karlovy Varyba, hiszen ez már a harmadik filmem ott. Ráadásul, mint említettem, cseh koprodukcióval és zenével készült a film. Teljesen logikus, hogy ott mutatják be először a világon.

– Ami a Letűnt világot és a Zerót összeköti, az a fejlődésellenesség. Meggyőződésem, hogy túlfejlődött az emberiség, és most már visszafelé kellene haladni az úton. A Letűnt világ amellett állt ki, hogy hadd maradjanak meg a dolgok olyannak, amilyenek. Egyáltalán nem környezetvédő film, annak ellenére, hogy sok környezetvédő fesztiválra meghívták annak idején. Szeretem az ilyen sajátos helyeket, a Zeróban Afrikában találtam meg a Kopaszi-gát hangulatot, ahol bádogból és maradékokból épülnek fel városok. A Zero pedig egy maximálisan internet- és mobiltelefonellenes mozi. Sikerült egy világsztárt, Udo Kiert megnyernünk a filmre, ő alakítja az egyik nagy mobiltársaság igazgatóját, a kapitalizmus megtestesítője, az ő telefontornyai fenyegetik a méheket, innen indul az egész ökoterrorista problémakör. A színész jelenti be a televízióban, hogy: „a mobilkommunikáció abszolút nem normális, postagalamb a jövő”. Udo – mint annyi mindent – ezt a mondatot is megtanulta magyarul, az utcán megállított embereket és ezt mondogatta nekik.

 – Ezt megkérdeztem én is tőle, úgy válaszolt: „azért, mert őrült vagy”. Neki ez a kétszázhuszadik filmje. A főszereplő Kovács Krisztián, a mellékszereplők azonban amatőrök, mert úgy gondoltam, ha mindenki önmagát játssza, attól hiteles lesz a történet.

 – Nemcsak hirdeti a mobilellenességet, de alig lehet elérni telefonon. Minden nap tüntet a cybervilág ellen?

 – Természetesen én ezt az életformát teljesen komolyan gondolom: sokkal többet mozgok a valóságban, mint a cybertérben, szívesen járok Afrikába, és gondolkodom azon, hogy odaköltözök. Amúgy is vidéki gyerek vagyok, és amikor megszülettem, teljesen normális dolog volt, hogy állatok és növények vesznek körül.