Kultúra

Nem akarják kidobni a könyvhetet

Nem hozott olyan döntést a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága, hogy a könyvhétnek el kell költöznie a Vörösmarty térről – írta Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a lapunkhoz eljuttatott közleményében.

E szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Vörösmarty téren nem lesz parkoló, és az említett bizottság már korábban döntött arról, hogy a téren rendezik meg a könyvhetet. Tarlós István főpolgármester is megerősítette: a bizottság március 8-i ülésén csupán arról döntött, hogy a Vörösmarty tér Harmincad utca felőli részére adható közterület-használati engedély parkolás céljára. Korábban lapunkhoz Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatója is eljuttatott egy közleményt, amelyben tiltakozott a könyvhét áthelyezése ellen, ahogy írta, a Vörösmarty tér az 1929 óta megrendezett Ünnepi Könyvhét újabb kori történetének ikonikus helyszíne.