Kultúra

„Nagyon sok feladatunk maradt még”

A régi-új elnök szerint az írószövetség dolga a nemzedékek közötti kapcsolattartás, az érdekvédelem és a kultúrdiplomácia

Szentmártoni Jánost harmadszor is megválasztották a Magyar Írószövetség élére. Az író lapunknak elmondta, hogy folytatja a megkezdett reformokat, a fiatalítás és a szervezet gazdasági helyzetének javítása mellett pedig a székház felújításának megkezdését és egy irodalmi kávéház létrehozását is tervezi.

Szentmártoni
Szentmártoni János szerint meg kell fogalmazni a Magyar Írószövetség új feladatkörét és jövőképét (Fotó: Nagy Balázs)

– A tisztújítást követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy legfontosabb feladatának az írószövetség új szerepének megfogalmazását tartja. Mit gondol, milyen irányban kell fejlődnie a szervezetnek?

– Valóban meg kell rajzolni az írószövetség új, folytatható útját, feladatkörét és jövőképét. Ez két okból fontos, egyrészt, hogy a történelmi örökséget tovább tudjuk vinni, másrészről a huszonegyedik század is diktál követelményeket. Utóbbi érdekében számos lépést tettünk már, jelentős reformokat vezettünk be a digitális világban való helytállásért és azért, hogy minél többeket elérjünk a kortárs irodalom iránt érdeklődők köréből. Most megint egy olyan határnál állunk, ahol ezt tovább kell gondolni. Két nemzedék is felnőtt a rendszerváltás óta, amely teljesen másképp szocializálódott, mint a mi generációnk, ezért más kulturális, szociológiai közegben kell mozognia egy olyan intézménynek is, mint a Magyar Írószövetség. Meg kell találni az utat ahhoz, hogy életképesek maradjunk és tovább tudjunk fiatalítani. Ezt már elkezdtük – talán az utolsó pillanatban, de még időben –, ugyanakkor a tempót föl kell gyorsítanunk, hiszen már mi sem vagyunk fiatalok, beértünk a középnemzedék életkorába, így el kell kezdenünk gondoskodni az utánpótlásról.

– Van arról elképzelése, hogy a fiatal írógenerációt, valamint általában a fiatalokat mivel lehetne megszólítani?

– Természetesen van, de ez nem könnyű, mivel a Magyar Írószövetségnek nem a fiatal, pályakezdő írók felkarolása a célja, az ő segítésüket két másik szervezet, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör végzi. Nekünk, valamint a Szépírók Társaságának más a küldetésünk. Ha vannak pályázati pénzeink, akkor anyagilag segítjük a tagjaink vidéki, határon túli vagy külföldi útjait, megújult portálunkon az írók saját adatlappal rendelkeznek, és a székházban is rendszeresen nyújtunk lehetőséget a bemutatókra. Ugyanakkor át kell gondolnunk, hogyan tegyük magunkat csábítóbbá, hogy az új nemzedék kedvet kapjon a belépéshez. A fiatalabb közönség megszólítását célzó kísérleteink egyike a Versek szódával című sorozatunk, sokan szeretik, de a közkedvelt fesztiválokon való szerepléseink is sikeresek, emellett próbálunk az internet és a közösségi oldalak vonalán is mozgolódni.

– Ezeknek az intézkedéseknek volt érezhető hatásuk?

– Az elmúlt öt-tíz évben azért léptek be fiatalabb alkotók is, a mostani tisztújításon tovább javult a mérleg, bár a tagságunk életkorának átlaga még mindig az idősebbek felé billen. Hogy a legfiatalabbaknak még vonzóbbá váljunk, nagyon szeretnék a székházban egy irodalmi kávéházat nyitni, amely kifejezetten az ő programjaikkal menne: a hagyományos író-olvasó találkozóktól és könyvbemutatóktól a koncertekig és a slam poetryig.

– Az első megválasztásakor a gazdasági helyzet stabilizálása volt az egyik legfontosabb célja. Ezzel kapcsolatban van még teendő?

– Nagyon sok feladat van még, hat éve nagyon rossz volt az írószövetség pénzügyi állapota, de 2012 óta költségvetési soron van, ami harmincmillió forintos keretet jelent a működésre. De a székház fenntartása, valamint a munkatársak szerény bérei és az iroda működtetése ezt az összeget el is viszi. A számos sikeres pályázatnak köszönhető, hogy ilyen nagy élet van itt. Ugyanakkor egy 2015-ös kormányrendelet szerint közfeladatokat kell ellátnunk, így használhatjuk a székházunkat ingyen és versenyeztetés nélkül. Eddig is fontos irodalmi kultúrdiplomáciát látott el a testületünk, de a rendelet után még inkább oda kell figyelnünk erre. Ehhez kellene például egy külügyi munkatárs, aki a nemzetközi szálakat mozgatja. Ezt is ki kellene valahogyan gazdálkodunk, tehát több támogatásra volna szükségünk ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. A székházunk felújítására is forrást kell találnunk, hiszen állapota már-már életveszélyes.

– A kultúrdiplomácia terén merre szeretnének még nyitni? Mi a hozadéka a nemzetközi kapcsolatoknak az írószövetség számára?

– Kapcsolatokat tudunk kötni a külföldi társintézményekkel, részt vehetünk könyvvásárokon és egyéb könyvfesztiválokon. Emellett tagjainkat segítjük a nemzetközi piacon való megjelenésben. Mindezekért már tettünk eredményes lépéseket, de még nagyon az elején tartunk. Nyugat-Európa kemény dió, de a régiónkban jó kapcsolatot ápolunk a Lengyel Írók Egyesületével és a Román Írószövetséggel. Terveink közt szerepel a környező országokkal további kapcsolatok kiépítése. Emellett rendszeresen hívunk külföldi írókat is, bemutatkozási lehetőséget biztosítunk nekik. Az elmúlt években jártak nálunk román, finn, lengyel, finnugor, török, orosz, észt, azeri és kínai alkotók is.

– A tisztújítás előtt arról lehetett hallani, hogy más is indul majd az elnökségért. Mit gondol, miért szerették volna leváltani önt?

– Tudomásom volt arról, hogy szervezkednek a háttérben olyanok, akik le szerették volna váltani a jelenlegi vezetést. Azóta megtudtam, hogy talán két jelölt is volt, de mivel nem léptek a nyilvánosság elé, ezért én sem árulom el a kilétüket. Hivatalosan tehát egyedül indultam. A tagságnak egy része úgy érzi, hogy háttérbe van szorítva. Én úgy gondolom, mindig figyeltünk arra, hogy a különböző ízlések, nemzedékek párbeszédét erősítsük, nem szigeteltünk el senkit, próbáltunk mindenkit az érdemeihez mérten támogatni. Talán van egy másik érdekeltségi kör is, amelyik úgy érzi, nem olyan irodalmi vonalat képvisel az írószövetség, amilyet ők szeretnének. Mi azonban mindig arra törekedtünk, hogy egyensúlyban tartsuk ezt a kilencszáz fős szervezetet.

– Biztos volt abban, hogy újra megpályázza az elnöki tisztséget?

– Minden ciklus előtt el szoktam bizonytalanodni, mert alkotóként nekem is lenne mit tennem, de kevés az időm rá. Az elmúlt két ciklusban azért döntöttem a folytatás mellett, mert szerettem volna a reformokat befejezni, és látni, ahogy beérnek a munka gyümölcsei. Most pedig az írószövetség jövőképének megfogalmazása a feladat. Úgy gondolom, a mi küldetésünk a szakmai érdekvédelem, és nekünk kell hidat képeznünk az utánpótlás és a Kossuth-díjasok nemzedéke között. A kulturális szféra olyan köztes intézménye vagyunk, amelynek továbbra is lesz szerepe az ilyen stratégiai fontosságú dolgokban.

– Milyen tervekkel indulnak neki a közelgő új évnek?

– Az idén, az ötvenhatos emlékévben az 1956-os Emlékbizottság támogatásával számos rendezvényünk volt, amelyek reményeim szerint elérték a szakmát és a szélesebb közönséget is. Ez folytatódik a jövő tavaszig, de 2017-ben megint jelentős évfordulót ünneplünk majd: Arany János kétszáz éve született. Szeretnénk mi is programokkal előrukkolni, és betársulni az országos rendezvények sorába. Már meghirdettük a hagyományos Kárpát-medencei diák szavalóversenyünket, amelyen jövőre Arany János-versekkel lehet indulni.