Művészfeleség, múzsa vagy költő? – Csinszka a zsenik árnyékában

Ennél sokkal meghatározóbb az a rengeteg szabadkozás, amellyel barátainak bizonygatta, hogy ő nem költőnő és nem is akar az lenni. Még azután is, hogy megjelent első kötete a harmincas években, – méghozzá sikerrel – váltig állította, hogy ő nem író és nem is fog több verset közölni. „Kérem ne rémüljön meg tőlem, egy kicsit megbolondultam és írtam egy verset. Kamaszkorban megesik az ilyesmi, de ígérem, hogy nem vagyok és nem leszek költő-nő” – írta Kemény Simonnak 1930­-ban.

De vajon miért nem vállalta fel, hogy ír verseket? Miért nem akart költőként kiállni az emberek elé? Hiszen Csinszkánál ez nem puszta hóbort volt, amely Ady vagy Babits hatására alakult ki. Már egészen fiatal korában, tizennégy-tizenöt évesen is írt költeményeket és irodalmi babérokról álmodozott, amelyből jóformán csak annyi maradt, – hiszen a környezete ezt várta tőle – hogy irodalmi hagyatékában megemlékezhetett első férjéről, a mindenki által csodált és zseninek tartott Ady Endréről.

Kevéske – mindössze talán hatvan – versét most a Jaffa Kiadó jóvoltából elolvashatja, megítélheti az utókor. Költeményeit elszórtan fennmaradt kéziratokból, levelekből, önéletírásából, illetve megjelent kötetéből gyűjtötték ki. A Mert a csodának nincsen párja című könyvben a versek mellett Csinszka leveleinek, verseinek kézira­tait is megvizsgálhatja az olvasó. Zeke Zsuzsanna irodalomtörténész értő utószavából pedig arról is képet kapunk, hogy milyen izgalmas személyiség tükröződik vissza Boncza Berta levelezéséből, és hogyan szorult háttérbe azok mellett a tehetséges férfiak mellett, akikhez hozzákötötte életét.

A kötet bizonyíték arra, hogy Csinszkával kapcsolatban az irodalomtörténetnek még van mit pótolnia, hiszen annak ellenére, mennyi könyv és publikáció jelent meg róla, a legtöbbször mint feleséget, özvegyet vagy múzsát mutatták be. Csak a mellette élő férfiak viszonylatában foglalkoztak vele, s nem önmagáért. Ez a gyűjtemény most egy lehetőség, hogy rátekintsünk arra a Boncza Bertára, akit – miután édesanyja a szülésnél életét vesztette – a nagymamája nevelt fel, majd különböző svájci és budapesti nevelőintézetekben tanult. Aki érzékeny és művelt volt, s akit már fiatal lányként magával ragadott az irodalom. Alig tizenhét éves volt, amikor levelezést kezdeményezett Ady Endrével, a kor nagy költőjével, s nem csak rajongásáról írt neki, hanem verseket is küldött számára. A költő pedig nem csak, hogy válaszolt, hanem elismerően nyilatkozott a fiatal lány költeményeiről, „kedves szenzációnak” tartotta őket.

Mint arra Zeke Zsuzsanna felhívja a figyelmet, Csinszka tehetsége és érdeklődése nagyon sokrétű volt; rajzolni tanult, verseket, novellákat, szépirodalmi igényű leveleket írt és rajongott a fotográfiáért. Képességei azonban nem értek révbe, hiszen önálló alkotóként – olyan férjek mellett mint Ady Endre és Márffy Ödön – nem mert és nem is tudott színre lépni. „Zsarnoka és koldusa vagyok a szeretetnek és mégis komikusan gőgös és rátarti szerző, azért is nem megyek bele, hogy nő létemre íróvá degradálódjak. Azon, hogy nő vagyok minden bánatom mellett sem tudok segíteni, s talán kár is volna csak azért változtatni rajtam, hogy magyar író legyen belőlem” – fogalmazta meg gondolatait Bárczy Istvánnak önéletírásában.

Pedig versein áttűnik a gyakorlatlan tehetség, látszik, hogy ismeri a versformákat, jól bánik a rímekkel és a költői képekkel. A kötetben szereplő lírai vallomások persze nem mind magas színvonalúak, hiszen sokat kamaszkorában írt, s bekerültek olyan költemények is, amelyeket egyáltalán nem nyilvánosságnak szánt, hanem barátainak vetett papírra játékból, vagy ajándékként küldte különleges alkalmakkor.

Ugyanakkor vannak köztük egészen megrendítők, például az Adyról írt Vallomás a csodáról, vagy az Üzenet Juliskához című vers, amelyet Petőfi feleségéhez, Szendrey Júliához írt, akivel mély rokonságot érzett. A párhuzam pedig valóban erős, hiszen Csinszka is magára maradt a nagy szerelem után özvegyen, s Szendreyhez hason­lóan ő is hamar újraházasodott, amiért megvetette a közvélemény. Nőként és művészfeleségként ő sem válhatott érett költővé, nem bontakoztathatta ki szunnyadó tehetségét, így maradt az irodalomtörténet számára múzsa, érdekesség a zsenik hagyatékában.