Kultúra

Művészeti fesztivált rendez a Pannonhalmi Főapátság

„Közösségben vagyunk”

Ismét megrendezi hagyományos művészeti fesztiválját a Pannonhalmi Főapátság. A zeneszeretők egy év kihagyás után, a Szent Márton-év keretében látogathatnak el augusztus 26. és 28. között az Arcus Temporum zenei fesztiválra.

A fesztivál és a Szent Márton emlékév ugyanazt a mottót kapta: „Közösségben vagyunk”, amely utalni kíván a fesztivál műsorára is. Augusztus 26. és 28. között a könönség  Kurtág György, Joseph Haydn, a kortárs vokális amerikai komolyzene (Morton Feldman és Steve Reich), illetve Ligeti György művei között válogathat.

„A fesztivál időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat korok és emberek között” – olvasható a szervezők közleményében.

A zenei programokon túl, a látogatókat kiállításokra és egyéb közösségteremtő alkalmakra is várják, az imádság és a spiritualitás témáiban. Az érdeklődők bejárhatják a labirintust, követhetik Szent Márton nyomát, elmélyedhetnek a pannonhalmi bazilika (amelynek védőszentje Szent Márton) középkori és posztmodern szimbólumrendszerében és részt vehetnek a bencés szerzetesi közösség liturgikus alkalmain is.

Több helyszínen rendezik a koncerteket

A hat nagy koncertnek a főapátság kulturális terei adnak helyet. A nyitókoncerten Joseph Haydn A teremtés című oratóriuma csendül fel a bazilikában. A fesztivál történetében első ízben a keleti szentélyben bibliai-egyházi tematikájú oratóriumot adnak elő. Ugyanitt egyedülálló zenei alkalomra várják a közönséget a fesztivál zárónapján: Ligeti György tizenhat szólamú kórusra írt Lux Aeterna című darabja a a szerzetesek hagyományos gregorián napközi imaóráját követően szólal meg.

A bazilika mellett koncerthelyszín lesz a Boldogasszony-kápolna (Kurtág, Haydn és ütős-vokális zene), és a Szent Márton-év keretében kialakított multifunkcionális koncertterem is. A koncertsorozat keretében Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla éjszakai előadást tart majd.