Művészbarátok, akik közösen léptek a megújulás útjára

Az európai művészet egyik mozgalmas korszakának sajátos szeletét ragadja meg a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető új időszaki tárlat. A Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története című, április 6-ig nyitva tartó kiállítás a modern magyar festészet nagy hatású alkotója, Rippl-Rónai József és a francia, tágabban az európai modern szobrászatra szintén jelentős hatással lévő Aristide Maillol együttes művészi útkeresését mutatja be 1890-től a huszadik század kezdetéig.

Mindkettejüktől számos főművet láthat most a közönség a kétszáz alkotás között, alkotói közösségük felmutatása pedig művészettörténeti jelentőségűvé avatja ezt a kezdeményezést. Ezt mondta lapunknak a napokban lezajlott sajtóbejáráson Olivier Lorquin, a művek egy részét kölcsönző párizsi Musée Maillol igazgatója is, hozzátéve, hogy számára lenyűgöző így látni a művészi kapcsolatot, a tárlat ritmusa, minősége pedig egyaránt fantasztikus. Kérdésünkre, hogy Rippl-Rónai mennyire van jelen a francia szakmai köztudatban, azt válaszolta, hogy sajnos nem kezelik méltó helyén, de ez a kiállítás alkalmat ad változtatni ezen. Ugyanis a tervek szerint 2016-ban a francia intézmény bemutatná a tárlatot, Lorquinnek annyira megtetszett – jelentette be az eseményen Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Sem kiállításon, sem a szakirodalomban nem történt eddig komoly kísérlet arra, hogy a sokat emlegetett barátságukon kívül az egymásra gyakorolt hatásukat vizsgálják – hívja fel a figyelmet Földi Eszter kurátor a kiállításhoz készült, magyar–angol nyelvű kötetbe írt tanulmányában. Holott az alkotásokat összevetve nyilvánvaló, hogy Maillol esztétikai elvei és művei hatással voltak Rippl-Rónaira, nem csupán közös barátjuk, James Pitcairn-Knowles, akivel a magyar festő közös műtermet tartott fenn Párizsban.

Álomszerű portrék

A kezdetekről azt írja: Rippl-Rónai és Maillol a megismerkedésük idején, 1890 körül egyaránt elégedetlenek voltak a pályájukkal. A magyar festő ekkor már a francia fővárosban élt, Munkácsy tanítványaként – ám egyre távolodott mesterétől. Aristide Maillol pedig festőnek tanult az École des Beaux-Artson. Ezt az időszakot idézi fel a tárlat első terme, ahol az 1894-ig készült alkotásokat mutatják be: elmerengő női portrék sorakoznak mindkettejüktől – Rippl-Rónai­nál a pasztelltechnika párássága, légiessége és az olajjal festő Maillolnál meglévő stilizált táji háttér hiánya tűnik fel különbségként.

A kurátor kitér a szimbolizmus hatására is, meglátása szerint a főképp az irodalomból ismert mozgalom a festészetben és konkrétan Rippl-Rónainál a felfokozott érzékenységben, a bensőséges pillanatokat megörökítő képekben, a sejtető, álomszerű megfogalmazásban érhető tetten, a szobai jelenetek, a tájképek, az arcok mögött a képet néző saját maga gondolhatja tovább a történeteket.

A Nabik, akikhez Rippl-Rónai és Maillol 1894 körül csatlakozott Párizsban, le akarták bontani a „magas művészet” és az alkalmazott művészetek határait, a modern, az ideális művészet megteremtését hirdették, félig viccesen a héber próféta szóval jelölve csoportjukat. Egyikük, a tanulmányban idézett Maurice Denis szerint Paul Gaugintől az útmutatásra szomjazó fiatalok azt a tanácsot kapták, hogy ne másolják a természetet, hiszen a művészet: absztrakció. Gaugin egyébként már korábban is hatott a két művészbarátra, főképp a foltszerű színekből építkező képei miatt. A másik hatás a még idősebb Pierre Puvis de Chavannes felől érte őket, Denis szerint képeinek éterisége, a tompított színei és a szürke különféle árnyalatai nyűgözték le őket.

A csoport iparművészet felé terelő hatását bemutató szekcióban Rippl-Rónai több, csak rajzokon fennmaradt falikárpitterve mellett a nagy jelentőségű, de elpusztult Andrássy-ebédlőjét láthatjuk fotókon és egy-két megmaradt tárgyon, párhuzamba állítva a Vörös ruhás nő című falikárpitot Maillol egyik hasonló főművével, Az elvarázsolt kerttel. A két művész az első sikereit ekkoriban már elérte, a Francia Szépművészeti Akadémia hírneves Szalonja beválogatta műveiket a tárlataira. Maillol, ráébredve, hogy hiába keresi a kifejezésmódot a festészetben, szőnyegterveivel a képeit korábban rendre elutasító zsűritől már helyet kapott.

A tenger kékje

Ezután, egy meghitt kis sarokban idős asszonyok képei láthatók: Maillol az őt felnevelő Lucie nagynénjéről festett portréja, Rippl-Rónaitól pedig a Madame Compagnon arcképe és az Öreganyám áll egymással szemben – Whistler „mamája”, a popkultúrában is rendre felbukkanó 1871-es festmény hatott mindkettejükre, amint a tanulmány is hangsúlyozza.

Különféle grafikák, kiadványtervek, festmények a Nabik tagjaitól és tagjairól a következő szekció főszereplői, bemutatva a csoport szerteágazó érdeklődését. Aztán az 1895 körüli Rippl-Rónai-képek, a „fekete korszak” főbb alkotásai láthatók, a borongós enteriőrök mellett az éjszakai Szajnáról és környékéről festett művek. A gyakran sötét palettával dolgozó művész később, amikor hónapokig Maillolnál vendégeskedett annak délnyugat-franciaországi szülővárosá­ban, Banyuls-sur-Merben, egyszer csak felfedezte a színeket. Az itt tájképeket sorozatban alkotó Rippl-Rónai azt vallotta – számol be a kurátor tanulmánya –, hogy a tenger intenzív kékje indította el benne a változást. De még nem ragyogók a képei, a dél zöldjei, barnái, rőtjei tompák, a Maillol évekkel korábbi, hasonló festményei mellett feltűnő a különbség. Maillol pedig, bár női aktokat rajzolt és festett A hullám című szőnyegének előtanulmányaiként, majd bronzreliefet készített erről – mindezek a tárlaton is szerepelnek –, lassan végleg a szobrászat felé fordult, hogy majd megszülessen a Földközi-tenger (Méditerrannée) című, jelentős alkotása több más műve mellett, ezeket rajzok és kisplasztika-tanulmányok képviselik a kiállításon. Az ókori görög hagyományokból is táplálkozó, zártságra és tömörségre törekvő figurái hozták meg számára a hírnevet, és tették a modern, huszadik századi szobrászat egyik megalapítójává. A kiállítás felidézi a két jó barát búcsúját, amikor Rippl-Rónai hazaköltözött Kaposvárra feleségével, Lazarine-nel, a terem bejáratánál látható a magyar festő önarcképe és a hazánkban nyolcvan éve nem látott portréja Maillolról, amely a Musée d’Orsay-ból érkezett. Bemutatják a levelezésüket, majd későbbi korszakukból is felmutatnak több művet, köztük a magyar művész „kukoricás” stílusú festményeit. De néhány kép az 1914-es emlékekről is szól, amikor az első világháború kitörésekor végre újra találkozhattak a barátok – ám mivel kémnek tartották Rippl-Rónait, le is tartóztatták egy rövid időre.

Tanulmányok vonzásában

A budapesti Francia Intézet közreműködésével megvalósult, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria mellett más hazai közgyűjtemények és a két francia intézmény anyagából válogatott kiállításhoz a már említett könyvben pedig nem csak a remek kurátori bevezető tanulmány olvasható. Alex Susanna, Gosztonyi Ferenc és Gulyás Dorottya értekezése is helyet kapott Maillolról, amelyekben értekeznek az ógörög hatásokról, a művész szobrairól a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében, valamint az alkotó magyarországi fogadtatásáról a 20. század első éveiben. A kötetet kisebb, szintén a kurátor által írt tematikus fejezet zárja a voltaképpeni katalógusként, végül magyar fordításban olvasható a művészbarátok levelezése is.

---

Csaknem százezren a Rembrandt-tárlaton
Október végi megnyitása óta eddig csaknem százezren tekintették meg a Szépművészeti Múzeumban látható, Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítást, amely a két ünnep között és január első hétvégéjén meghosszabbított nyitva tartással várja látogatóit, hétfői napon is. Mint a múzeum emlékeztet, február 15-én a Rembrandt-kiállítással együtt az intézmény is bezár rekonstrukciós munkálatok miatt, a látogatók a tervek szerint 2018 elején vehetik újra birtokba a múzeumot.