Kinek az ötlete volt az együttes?
Ének: Méhes Adrián
Gitár: Jobbágy Bence
Basszusgitár: Szeifert Bálint
Dob: Tálas Áron
Jobbágy Bence: Előtte nem ismertük egymást. Volt egy közös alkalom, amikor zenéltünk. Valamelyikük kitalálta, hogy csináljunk egy tribute koncertet, ennek kapcsán kerestük meg az Áront. A zenélés után hazamentem, és belegondoltam, hogyha zenekart akarok csinálni, akkor csak ezekkel a srácokkal akarom
Méhes Adrián: A Tündérgyárba indultunk koncertezni a Mi van cicus?-zenekarral, amikor először beszéltem a Bencével. Épp a gitárt vettem ki a Peugeot csomagtartójából, és nem is tudtam, hogy ki hívott. De mikor először összejöttünk próbálni, érezhető volt, hogy nem havonta fogunk összejárni játszani egy-kettőt, a Bencének nagyon konkrét, inspiráló ötletei voltak, vannak, az első 2-3 próbán megszülettek az első dalaink, az Insaint és a Without me.
Áron, te mikor kerültél bele a zenekarba?
Tálas Áron:Hát nem kellett agyon megkörnyékezni, 15-16 éves korunk óta együtt zenélünk a Bencével, és mindig is tudtam ,hogy fogunk egy közös zenekart csinálni. Mikor az Adrián-Bence duó létrejött, akkor azt gondoltam, hogy nem kell tovább keresni embereket, akik alkalmasak arra a feladatra, akikkel együtt olyan zenét tudunk csinálni , ami mindenkinek tetszik.
Milyen stílusú zenét játszotok?
Tálas Áron: Most már kezd körvonalazódni a fejemben ,hogy miylen zenéket hallgat mindenki a zenekarból, de a Beatles-Red Hot Chili Peppers vonal mind a négyünkben közös, és így a zene, amit együtt csinálunk, közel áll mindannyiunk ízléséhez. Persze mindenki próbálja a saját ötleteit belehozni, a saját zenei világából belerakni azokat a dolgokat, amiket eddig összeszedett, ami eddig nagyon jól működött a számára. Ha nem ,akkor meg próbálunk mást keresni. Eddig még nem volt azzal probléma, hogy hogyan rakjuk össze a számokat.
Az együttes egy rajzfilmfiguráról kapta a nevét: a Cartonn Network-ön volt egy sorozat, a Bátor a gyáva kutya, abban szerepelt egy nő, őt hívták Murielnek
Fotó: Csudai Sándor Angol nyelven írjátok a számaitokat, szerintetek ez is lehet majd a siker titka?
Tálas Áron: Azok a magyar zenekarok, mint például az Ivan & The Parazol meg a Mary PopKids, ugyanúgy tudnak sikeresek lenni angol nyelvű szövegekkel, mint a magyarul éneklő bandák, ez egy további indok arra, hogy miért ne csináljuk mi is így. Egyébként pont egy nagyon jó barátnőm fog tanulmányt írni arról, hogy az angol nyelv miért alkalmasabb az éneklésre. Ez most furcsán hangzik, de ritmikailag sokkal alkalmasabb az angol nyelv.
Méhes Adrián: Én erre cáfolnék, mert nagyon sok olyan zenekar van, akik magyarul énekelnek, de hozzá tudnak tenni valami pluszt. Amikor szövegeket írsz, csavarsz az egészen. Csak a nagyon klasszikus popdalok szólanak arról, hogy "baby I love you". Én úgy éreztem, hogyha angolul írom a szövegeket, akkor nem annyira magától érthetődő a szöveg. Ha van egy mondanivalód, és kifejezed zeneileg, akkor teljesen mindegy, hogy milyen nyelven énekled.
Mik a tervek a közeljövőre nézve?
Méhes Adrián: Pontosan 1 éve léptünk fel Kapolcson, akkor már megvolt az első 8 dalunk, és egy dupla kislemezt akartunk csinálni, amivel már lehet "házalni". Ahogy ezt szokták, elkezdtünk előzenekaroskodni, télre kihoztunk még 2 dalt, ami már nem volt rajta a kislemezen.
Nálunk két síkon futnak a dolgok. Az egyik az, hogy próbálunk, a másik az, hogy kiadót keresünk. Szerencsére ezzel nem volt nehéz dolgunk, mert amikor meghallgatták a zenénket a kiadók, nagyon tetszett nekik az albumunk.
Úgy tűnik, végére értünk a keresgélésnek, mert van, aki koncerteket szerveznek nekünk, tehát a legnagyobb és legnyomasztóbb terhet szerencsére levették a vállunkról, most már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy jól játsszunk és további jó számokat írjunk!
Melyik az az együttes, akikhez könnyen tudtok viszonyulni?
Jobbágy Bence: Hát a Muriel...
Tálas Áron: A korai Red Hot Chilli Peppers-t tudnám mondani, akik klözel állnak hozzánk mentalitásban, itt arra gondolok, hogy nekik nem az volt a lényeg, hogy milyen a megítélésük,hogy hogy tudják kategorizálni a zenéjüket, ők azzal foglalkoztak, hogy nekik mi tetszik, és hogy milyen irányba akarnak haladni. Amíg mi is ezen az úton járunk, szerintem túl nagy baj nem érhet minket! Remélem...
Hol láthatnak titeket az érdeklődők?
Most hogy Kapolcsra lejöttünk ,és játszottunk a Palya udvarban, csináltunk egy akusztikus műsort. Ezzel is szeretnénk koncertezni. Szeretnénk visszafogottabb koncerteket adni, amiből kihámozható a Muriel lényege, és a nagyobb koncertek szervezése és intézése meg hát a kiadó dolga. De Taljándörögdön biztos találkozhattok velünk!