Kultúra

Munka, színpad és kenyér nélkül

Beszélgetéssorozattal és kamarakiállítással emlékeznek 1956-ra a Bajor Gizi Színészmúzeumban – Páger Antal különös hazatérése

Kamaratárlattal és beszélgetéssorozattal emlékezik az 1956-os forradalom színházi eseményeire az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Legutóbb Oly távol, messze vagy hazám címmel emigrációba kényszerült színészek kinti lehetőségeiről, illetve a hazatérésükről volt szó.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után sok színész elhagyta az országot, köztük vezető művészek is: mások mellett Szörényi Éva, Pártos Erzsi, Bozóky István, Rajczy Lajos és Szabó Sándor is arra kényszerült, hogy külföldön próbáljon szerencsét. De milyen lehetőségeik voltak a magyar színészeknek a nyugati országokban? Sikeres lehet-e vajon egy anyanyelvéből élő alkotó a hazáján kívül is? Ezekről a dilemmákról beszélgetett Gajdó Tamás színháztörténész, Takács Ferenc irodalomtörténész és Lénárt András történész a Színházi szabadságharc című sorozat legutóbbi rendezvényén, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Az intézmény kamarakiállítással és beszélgetésekkel emlékezik az 1956-os eseményekre Ezer év – Szabadsághegy – Galilei – A forradalom műsora címmel.

Mint azt Gajdó Tamás bevezetőjében elmondta, sok külföldre menekült színészünk próbált meg nyelvet tanulni és beilleszkedni a helyi színésztársadalomba, mások a Szabad Európa Rádiónál vagy az Amerika Hangjánál bemondóként helyezkedtek el. Többen azonban pár év próbálkozás után hazatértek, azaz „visszidáltak” – magyarázta a színháztörténész, aki Molnár Tibor pályáját emelte ki. Ő ugyanis könyvet is írt emigrációs élményeiről, Hosszú az út… című kötete 1962-ben jelent meg. A színművész két év után, 1958-ban visszakéredzkedett Magyarországra, de pályáján már nem ért el olyan sikereket, mint korábban, jó pár évre „leküldték” ugyanis a Miskolci Nemzeti Színházba.

Takács Ferenc irodalomtörténész azt mondta, Molnár Tibor könyve jól lefesti, hogy mire számíthatott akkoriban egy magyar színész a nyugati színházi életben, ahol nemcsak a nyelvproblémák, de a helyi, befutott művészek is akadályt jelenthettek. Felhívta a figyelmet egy rendkívül érdekes filmre is, amelyet 1958-ban rendezett a szintén emigráns Vas Róbert, és amelynek főszereplője Molnár Tibor volt. A Refuge England (Anglia menedék) című dokumentum-játékfilm egy magyar menekült első londoni napját mutatja be, az alkotás középpontjában az otthontalanság, az elveszettség és az idegenség érzése áll.

Az est további részében Páger Antal sorsáról volt szó. Hiszen míg a színészek egy része a szabadságharc leverése után hagyta el az országot, ő éppen 1956 őszén érkezett vissza – mutatott rá Lénárt András.

A történész elmondta, hogy teljes titokban, három év tárgyalást követően jött haza a művész, aki három feltételt is szabott a hatalomnak: régi villája mellett büntetlenséget és szereplési lehetőséget kért. A színész körül hatalmas botrány kerekedett visszatérése után, hiszen zsidóellenességgel és a nyilasokkal való szimpatizálással vádolták. Lénárt András szerint Páger annak idején nem volt a nyilas párt tagja, de rendszeresen szerepelt propagandarendezvényein, és antiszemita hangvételű filmekben is játszott. Valószínűleg ezért kellett disszidálnia 1945-ben.

Dél-Amerikában nehezen tudott érvényesülni, visszavágyott a filmvászonra és a színpadra. Lénárt András ugyanakkor hozzátette, 1956 után a színész rengeteg filmben szerepelt és nyújtott maradandó alakítást, valamint számos produkcióval egyfajta utólagos erkölcsi jóvátételt is nyújtott, így például Fábri Zoltán Utószezon című filmjében.