Mohács máig a nagy szívfájdalmam

– Művésztelepet tart fent Hevesen 1986 óta, tanít a Képzőművészeti Egyetemen, növendékei pedig nyaranta belakják a Heves megyei települést, amely manapság talán a legnagyobb köztéri gyűjteménnyel rendelkező hazai kisváros. Kétlaki életet él, a hétből három napot a budapesti epreskerti műtermében van. Sok ember veszi körül.

– Szeretem az embereket, a tanítványaim, a barátaim folyamatosan inspirálnak, sokféle a szándék, sokféle dolgot találunk ki közösen. Fontosnak tartom, hogy a növendékeim időről időre megmutassák, mire képesek, min dolgoznak, milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Minden évben, változó létszámmal, egy hónapot vannak a művésztelepen. Van, amikor ezt sokallják, de aztán a szobraikat megfaragva belátják, nem volt elvesztegetett idő az ottlét. A tanítást soha nem unom, mindig kitalálok valamit, ami vagy bejön, vagy nem.

– Mire gondol?

– Egyszerre több vasat is tartok a tűzben, feladatokat adok magamnak, határidőket. Persze aztán van, hogy beleköpnek a levesembe, és nem minden úgy sikerül, ahogy terveztem. Jelenleg három munkán is dolgozom, nemrégiben elhunyt édesanyámról szeretnék egy domborművet készíteni, és azt hajdani szülőházunkon elhelyezni, Móricz Sándor kiváló festőről, Szőnyi-tanítványról, Munkácsy-díjas művészről tervezek egy portrét, aki, azon túl, hogy a nagynéném férje volt, gyönyörű emberként inspirál. A harmadik munkám hivatalos megrendelés, a Magyar Művészeti Akadémia hajdani titkáráról, Kováts Fló­riánról egy portré.

– Egy korábbi interjúban kijelentette nem készült szobrásznak.

– Világhírű festő akartam lenni, akvarellista, de tanárom, Csebi Pogány István úgy döntött, túl drótosak a rajzaim, talán szobrásznak még jó leszek, ezért levitt Somogyi Józsefhez, hogy kezdjen velem valamit. Valahogy így kezdődött. Somogyira ma is apámként, mesteremként emlékszem. Akkor az életemet mentette meg.

– Inkább fémmel, inkább fával vagy kővel szeret dolgozni?

– Mindegyikkel. Szeretek különféle struktúrájú dolgokat összeházasítani, legyen az lemez, üveg, bőr vagy akár zsákvászon. Persze a fa számomra a leghűségesebb anyag, egyszerűen nagyon szeretem.

– Végigkísérte pályafutását a magyar történelem nagy alakjainak megformázása. Ön készítette többek között a Mohácsi Történelmi Emlékhely rendezési koncepcióját, de ön alkotta meg a Magyarok Nagyasszonya-kápolna három kődomborművét – Szent Adalbert, Szent Gellért és Boldog Özséb – a vatikáni Szent Péter-bazilika altemplomában is. 

– Mohács a nagy szívfájdalmam és a nagy szerelem. Hajlok arra, hogy a mohácsi emlékhelyet életem fő művének tartsam, habár az utóbbi években romlásnak indult. Pedig amikor elkészült, elmondtam az instrukciókat a rendszeres karbantartásra. Ott voltam a sírok feltárásakor, dolgoztam abban a bizottságban, amely végül úgy döntött, az antropológiai vizsgálatok után vissza kell temetni a hős magyarok csontjait, és fölé egy emlékhelyet kell emelni. Az 1976-os avatás óta az idő a sírjeleket alaposan kikezdte. Ma már sem erőm, sem lehetőségem ennek a hatalmas nemzeti legendát vigyázó emlékműnek a helyreállításához. Csak abban bízhatom, hogy tanítványaim nem engedik a végső pusztulást.

---

Névjegy

Kő Pál (eredeti nevén Pataki Lajos, majd Maczky Levente Lajos)
Heves, Perespuszta, 1941. június 2.
Életpályája: 1968-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1978-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1991-től egyetemi tanár. 1993-tól a Magyarok Világszövetsége Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságának elnöke.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas, Prima Primissima díjas szobrászművész.