Minimál a neogótika szolgálatában

Átadták az Országház új látogatóközpontját a napokban, mostantól itt indulnak a turistacsoportok az épület felfedezésére. Az északi térrész alatt, a képviselők számára kialakított mélygarázs mellett-fölött megépített helyiségekbe széles lépcsősoron ereszkedhetünk le, az üvegfalú előcsarnok mellett mosdók, odabent pedig a pénztár, ruhatár és egyéb kiszolgáló terek kaptak helyet – mosdókat természetesen itt is találunk –, az előcsarnok túloldalán, a Duna felé kialakított másik ki-bejáraton át pedig a rakparti sétányról is megközelíthető lett az Országház. Mindenütt a letisztult, egészen minimalista modern építészet fogadja a látogatót: a generáltervező Közti vezetője, Tima Zoltán és csapata határozott, de mégis szerény kézzel alkotta meg a neogótikus parlamentet szolgáló új tereket – odafent csak a felülről nyitott átriumok és a mellvédek jelzik, hogy valami történt itt. A látogatóközpont belterét pedig egyszerű formák és csupán három szín jellemzi, a fekete, a törtfehér, valamint a világos faburkolat, utóbbi mintája és árnyalata szép utalás a parlament pincéjének letisztított téglaburkolatára, a törtfehér pedig talán a csipkés homlokzat mészkövére. A látogatóközpont előcsarnokát egy külön bejárati és kijárati, padlótól plafonig törtfehér „alagút” köti össze az Országház pinceszintjével, ahol a több mint százéves téglafalazat és -boltívek láthatók. Innen vezet az út egyrészt a parlamenti látogatásokra, másrészt az északi udvar alatt létrehozott kiállítótérbe (a képviselők külön folyosón érik el munkahelyüket), amelyet egy szocializmus kori betonépítmény helyén hoztak létre. A „szuszogónak” hívott lehallgatóközpont elbontása után üvegpadlót kapott az udvar, így lentről megcsodálható az Országház eddig talán még a képviselők által is ismeretlen szelete. Itt augusztus 20-ig, hétköznap este negyed 7-től 8-ig, hétvégenként negyed 5-től 8-ig ingyenes időszaki tárlat látható Wachsler Tamás fotóiból (a furcsa időpontok oka, hogy ne legyen keveredés a parlament „fizető nézőivel”). A Kossuth tér átfogó megújítását célzó Steindl Imre-program vezetője fényképezőgépével is végigkísérte a munkálatokat – lapunk is beszámolt s vele készített beszélgetésben annak idején például arról, amikor megtalálták a Parlament szellőzését egykor biztosító régi légkutakat a tér alatt –, a rengeteg képből most egy alapos válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők. A leginkább riporteri munkának nevezhető dokumentumokon kirajzolódik Wachsler sajátos szemlélete, a vonzódása a geometriák, a közeli képek és a távolról meglepő formákat mutató összhatások iránt. A több daru együttállását, a betonvasakat, a kövezetet az össze- és széttartó vonalak jegyében örökítette meg, de izgalmas az a fotója is, amelyen – feltehetően – a mélygarázs építését látni a magasból: mintha egy zűrzavaros szerszámosfiókot látnánk különféle eszközökkel – a valóságban zsaluzólemezek, gerendák és sok más méretes tárgy –, és néhány munkássisakos, láthatósági mellényes legóemberkével. Wachsler vonzódik az olajszagú gépszörnyekhez is: egyik képén a valamiféle bontómasina harapóeszköze gonosz dinoszauruszként értelmezhető az ellenfényben. A programigazgató természetesen megörökítette a tavalyi nagy árvíz idején biztonsági okokból elárasztott mélygarázs-gödörben csónakázó munkásokat is, meg persze a tetőn járkálva az utcáról soha nem látható szobrokat, rémfigurákat is. A „művészi” szekciót pedig néhány másik mellett talán leginkább az a fotó képviseli, amelyen egy behavazott szoborfejről épp felröppen a madár – önmagába záruló pillanat, minden műszaki vonatkozás nélkül.

A továbbiakban nem áll meg itt a kiállítások sora: az előcsarnok mellett hamarosan a magyar országgyűlések történetét bemutató tárlat nyílik – azt nem tudni, hogy ez hivatott-e pótolni a második világháború után megszüntetett Országgyűlési Múzeumot, amelynek dokumentumait a nagy nemzeti közgyűjtemények között osztották szét annak idején –, a fotókiállítás helyén pedig az Országház építéstörténetét ismerhetik majd meg novembertől a látogatók.