"Mindent tudni akartam róluk"

– Hogy viseli a Saul fiát övező felhajtást?

– Jól. Mivel fontos filmnek tartom a Sault, ezért a kereskedelmi rádiók háromperces, élőadásba való bekapcsolásától kezdve az egyórás mélyinterjúkig mindent vállalok.

– Ön szerint miért fontos ez a film?

– Úgy érzem, sikerült egy kompromisszumok nélküli, hiteles filmet csinálnunk, szeretném hát a téma hallatán ásítókat éppúgy becsalogatni a moziba, mint azokat, akik attól félnek, hogy trivializáltunk valamit, amiről még írni sem lehet, nemhogy nagyjátékfilmet készíteni.

– Miként sikerült megtalálni azt a nagyon vékony határmezsgyét, amit még éppen elvisel a vászon, de mégis bemutat mindent, ami történt?

– Képkockáról képkockára mindent nagyon alaposan át kellett gondolniuk Nemes Jeles Lászlóéknak. Volt egy kompozíciós vezérelvünk: hogy a helyszín borzalmai sose válhassanak egyetlen beállítás központi témájává sem. A túl erős inger taszít, a hatásvadászat hatástalan. El akartuk kerülni a toposzokat: nincs a filmben sárga csillag, tetovált alkar, csíkos fogolypizsama, csontsovány és kopasz fegyenc. Így találtak rá Lászlóék a Sonderkommandóra.

– A Sonderkommandóról keveset tudunk.

– És azt se biztos, hogy helyesen. Én a sonderesekről először Borowski Hölgyeim és uraim, parancsoljanak a gázba fáradni című könyvében olvastam. Aztán jött Nyiszli doktor (Nyiszli Miklós – a szerk) könyve.

– Hogyan készült a szerepre?

– Mindent tudni akartam róluk. Körülbelül húsz volt sonderes él még a világon. Az egyiknek ismerem a fiát. Egy másiknak az unokaöccse tegnap emailezett. Nem szabad sem démonizálni, sem romantizálni őket. Saul az egyik percben a fényképezőgép elrejtésével megmenti Katz életét, ugyanakkor a görög hitehagyottat például miatta lövik le.

– Mi volt a Sonderkommando feladata?

– Ők végezték a lágerekben a piszkos munkát. A rámpáról a vetkőzőbe terelték az embereket, ruháikat átkutatták, majd a hajnyíráson és aranyfogak elvételén átátesett hullákat tízesével a krematóriumba vonszolták. A gázkamrát, annak padlóját és falait is ők mosták, fertőtlenítették, hogy az újabb és újabb transzportok elhihessék, zuhanyozni mennek. Az elégetettek hamvaiban megmaradt csontokat ők darálták le, a hamut szélcsendes időben a közeli folyóba ők lapátolták. Mindezt 12 órás nappali és éjszakai műszakokban. Cserébe kétszer annyi ételt kaptak, mint a tábor többi foglya, szalmazsákon alhattak. Négyhavonta viszont őket is elgázosították. Remélem, hogy a film segít tisztázni a sonderesek szerepét. Már Cannes-ban beindultak az internetes fórumok, s örömmel láttam, hogy a film nézői védelmükbe vették a kommandók tagjait.

– Hívő ember?

– Igen, ráadásul a holokauszt, maga a szó, vallási terminus, az égőáldozat görög megfelelője. Káin áldozatát azonban nem fogadja el az Úr, füstje kígyóként tekereg csupán a földön. Arrogancia tehát a Jóistenre fogni a dolgot. Másfelől viszont kétségtelen, a Mindenhatónak módjában állt volna sokkal hamarabb leállítani a világ összes népirtását, az árvizekről és földrengésekről nem is szólva. Perlekedek hát én is a Mennyei Atyával. Egyet nem vagyok hajlandó csupán elfogadni, hogy azt mondjuk, megkeményítette ő is a szívét, akárcsak a fáraó. Ez képtelenség, hisz pont ő hozta ki a népét Egyiptomból, tulajdonképpen annak akarata ellenére.

– A film képi nyelve is különleges.

– Nincsenek totálok, sínmozgások, a világítás is minimális. Tartalmi és esztétikai értelemben kötéltánc ez a film. A film szereplői sem papírmasé figurák, jók és rosszak, akár a mesében. Nincs monológ, nincs zene. Egy minden sallangtól mentes filmet akartunk csinálni, amely éppenhogy nem ríkatja meg a nézőket. A sírás katarzis, s ezt mint inadekvát reakciót, mi rögtön, már a legeslegelején elvetettük.

– Izgult Cannes miatt?

– Kicsit. A gyerekeim sokkal jobban izgulnak, mint én. Azért persze én is remélem, hogy kap a film valamit. László és Erdély Matyi, az operatőr miatt. Bivaly sokat dolgoztak ők ketten, övék a legfőbb érdem.

– Mikorra várhatjuk a következő verseskötét?

– A kézirat kész, remélem hamarosan megjelenik.