Kultúra

"Mindenki megkapta a hegedűt, ha akarta, ha nem"

Interjú Európa egyik legfoglalkoztatottabb dzsesszmuzsikusával, Tony Lakatossal

Lakatos Antal „Tóni” a nevezetes Lakatos-dinasztiába született – családfája egyenes ágon visszavezethető a 18-19. századi hegedűs-komponistáig, Bihari Jánosig. Hegedülni hatévesen kezdett, ám később - nagy erőfeszítések árán - hangszert váltott, és 1977-ben már szaxofonistaként remekelt a Ki mit tud?-on. Az ötvenöt éves zenésszel többek között arról beszélgettünk, hogyan fogadta családja, mikor bejelentette, szakít a hagyományokkal, s hogy melyek a kapcsolódási pontok a cigányzene és a dzsessz között. Európa egyik legfoglalkoztatottabb dzsesszmuzsikusa szombat este a Művészetek Palotájában osztja meg aktuális zenei gondolatait a magyar közönséggel.

tony
Tony Lakatos 1958–ban született Budapesten. 1981 óta Németországban él, 1993 óta a Frankfurti Rádió Big Band-jének szólistája.
 Hegedülni hatévesen kezdett,1977-ben viszont már szaxofonistaként remekelt a Ki mit tud?-on az ország első, roma zenészcsaládokból származó fiatalok által alapított dzsessz-rock együttesében, a Füsti Balogh Gábor vezette Kis Rákfogóban. Karrierjét Nyugat-Németországba költözése csak tovább segítette, huszonévesen olyan nevekkel léphetett színpadra, mint Toto Blanke, Chris Beier vagy Milan Svoboda, később pedig ő lett az első magyar származású zenész, akinek lemezeit Amerika egykori mértékadó médiaipari periodikája, a Gavin Report tízes dzsesszlistája rádiósugárzásra ajánlotta. Diszkográfiája igen tekintélyes méretű, szólistaként és stúdiózenészként együttvéve mintegy 350 lemezen működött közre. Lakatos szinte minden albumát kiemelkedő lelkesedéssel fogadták a kritikusok, a 2009-es Porgy and Besst, amelyet a Frankfurti Rádió Big Bandjével (hr-Bigband) rögzített, egyenesen a Deutscher Schallplattenpreis kitüntetéssel ismerték el. Tony csaknem hat éve vezeti kvintettjét, a szaxofonos a formációk tekintetében is kétlaki, hiszen combója mellett a hr-Bigband régi szólistája.