Kultúra

Metrótárlat Pesten

A vagonokban láthatók az új munkák

Rendhagyó diplomakiállítással mutatkoznak be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elmúlt négy évben végzett hallgatói Jövő/Jelen címmel: a legjobb dizájnmunkákat három budapesti metróvonal szerelvényeiben tekintheti meg az utazóközönség. A városi élethez kapcsolódó, összesen harminckét alkotás november 15-ig színesíti a kiválasztott metrók belsejét.

„A Pro Cultura Urbis a főváros alapítványa, amellyel célunk, hogy fiatal tehetségeknek adjunk lehetőséget munkáik bemutatására. Olyan alkotókat szeretnénk támogatni, akik valamilyen módon Budapest és a városi kultúra bemutatásával, fejlesztésével, újszerű megközelítéssel hozzák létre műveiket. Ezen a kiállításon, amelyet több százezer ember láthat majd naponta a metrókban, nemcsak az alkotások, hanem a művészek is bemutatkoznak, azok a fiatalok, akik Budapestet most és a jövőben is alakítani fogják az általuk létrehozott munkáikkal” – fogalmazott Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány közös diplomakiállításának megnyitóján.

A november 15-ig látható tárlat több szempontból is rendhagyó: egyfelől milliós nagyságrendű közönség tekintheti meg a kiállított dizájnmunkákat a következő két hónapban, másrészt az átlagos kiállítóterek adta lehetőségekkel ellentétben a MOME 2010–2014 között végzett hallgatói ezúttal a legsokszínűbb közönséghez szólhatnak a tárlat segítségével.

Fülöp József egyetemi tanár, a MOME rektora kiemelte: szükséges tudatosítani, hogy a dizájn mint kifejezési forma sokkal többet mutat, mint amit a napi szóhasználatban tulajdonítunk neki. „Nem kizárólag luxustermékeket, hanem egy gondolkodási rendszert jelent, amely jól alkalmazott eszközként egy város életének meghatározásában elsődleges szerephez jut.” Mint elmondta, a tárlaton bemutatkozik a MOME teljes portfóliója, így megjelenik a fotó- és videoművészet, az építőművészet, valamint a textil- és formatervezés is.

„Működésünk során szeretnénk olyan tervezési folyamatot elindítani, amely többek között arról is szól, hogy miként lesz egy város a polgárai számára át- és megélhetőbb.”
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója már előre a következő két hónap egyik leglátogatottabb kiállításának nevezte a Jövő/Jelen című tárlatot. w