Kultúra
Megújult a Magyar Nemzeti Galéria 20. századi állandó kiállítása
Tíz nagy tematikai egységre tagozódik
Plesznivy Edit művészettörténész, a tárlat egyik kurátora elmondta, hogy a korszak legfontosabb alkotóit és törekvéseit bemutató kiállítás a nagybányai művésztelep 1896-os megalapításától 1945-ig követi nyomon a magyar modern művészet történetét.
Hozzátette azt is, hogy a korszak művészeti sokszínűségének bemutatása érdekében újdonságként iparművészeti műremekek gazdagítják a kiállítást, a tárgyak az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből kerültek a tárlat anyagába.
Plesznivy Edit külön kiemelte, hogy látható a kiállításon Orbán Dezsőnek a Magyar Nemzeti Bank által nemrég megvásárolt Nagy Akt című 1911-es festménye is. Emellett korabeli enteriőr fotók segítségével rekonstruálták a neves századfordulós építész, Vágó József által tervezett Schiffer-villa belsejét, az egykori nagypolgári otthon hangulatát olyan neves művészek képzőművészeti alkotásainak segítségével idézik meg, mint Rippl-Rónai József, Csók István és Kernstok Károly.
A kiállítás tíz nagy tematikai egységre tagozódik, a látogatókat az angol és magyar nyelvű feliratokon túl 50 műtárgy esetében bővebb információt nyújtó ismertető tábla segíti az időszak művészetében való eligazodásban - mondta el Plesznivy Edit, hozzáfűzve, hogy a tárlat újrarendezésekor felhasználták az elmúlt évtized kiállításrendezéseinek tanulságait és művészettörténeti kutatásainak eredményeit is.
A kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria felújított második emeleti központi tereiben tekinthető meg.