Kultúra

Megújul a Múzeumkert, és előkészítik a nemzeti könyvtár költözését

Ebben a ciklusban kész lehet az OSZK új raktára

Háromszázmillió forintból újítaná fel a kormány a Nemzeti Múzeum kertjét, az Országos Széchényi Könyvtár költöztetése pedig tíz évig is eltarthat – jelentette ki a tegnap tartott sajtóbeszélgetésen Hoppál Péter kulturális államtitkár, aki nem látja aggályosnak a Magyar Művészeti Akadémia térnyerését a Nemzeti Kulturális Alapban. Közlése szerint a jövőben is igényelhetnek társaságiadó-támogatást az előadó-művészeti szervezetek.

Sikeres a kulturális közmunkaprogram, a most zajló fázisban a résztvevők húsz százaléka talált munkát, a jövő márciusban kezdődő negyedik szezonra több mint tizenháromezer dolgozóra nyújtottak be igényt az intézmények, bár a keret csak hétezer-hétszáz fő lesz – mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár a tegnap tartott háttérbeszélgetésen. Szólt a társaságiadó-kedvezményről is: a tao révén évente mintegy tizennyolcmilliárd forint jut kultúrára, így ez a harmadik legfőbb finanszírozási forrás a szavai szerint. Sikerült elérni az Európai Uniónál, hogy folytatódhasson a program, de némi változtatással. Megnézték, hogy a legnagyobb nemzeti intézményekhez – mint az operaház – mennyi pénz áramlik így, és másfél milliárd forintban maximálták a taóból igényelhető pénzt. Hoppál közlése szerint bár ellenzik a taót közvetítő cégek megjelenését, korlátozásukra nincs lehetőség, de üdvözli, hogy több intézmény összefogott a kikerülésükre.

Szólt még a kormányzat elé került legfrissebb döntésekről is: mintegy háromszázmillió forintból helyreállítják a Nemzeti Múzeumot övező parkot, a Múzeumkertet. Az ott parkoló autóknak az épület mögötti mélygarázsban bérelnek helyet, a javaslat szerint az intézmény költségvetésébe beépítenék ennek összegét. A politikus méltatlannak nevezte a kert jelenlegi állapotát, s a rendezésére ötletpályázatot írnak ki. A Magyar Rádió egykori területén kapna helyet a budai Várból kiköltöztetendő Országos Széchényi Könyvtár, amint azt Lázár János a minap bejelentette. Hoppál elmondta, számos érv szól mellette, a jelenleg nehezen megközelíthető könyvtár itt sokkal jobb helyen lenne. Ugyanakkor az archiválási raktárt biztonsági okokból más helyen kellene megépíteni – tette hozzá –, szerinte ez még ebben a ciklusban megvalósulhat, mintegy három és fél milliárdos költséggel. De informatikai fejlesztésre is szükség van, a Várban némi időleges műszaki felújítást is kell végezni, és folytatni kell a digitalizációt is az államtitkár meglátása szerint. Egy javaslatcsomagot már kaptak az intézménytől. Hoppál úgy véli, legalább tízéves folyamat lesz a költözés, nemzetközi tapasztalatok alapján.

Újságírói kérdésre válaszolva az államtitkár kitért arra, hogy az esetleges budapesti Csontváry-múzeum körül annyi a bizonytalanság, hogy egyelőre nem tartja valószínűnek a megvalósulását. A Nemzeti Galériától tízéves letétben lévő festmények szerinte még jó ideig Pécsett maradnak. Szólt a Nemzeti Kulturális Alap körüli vitákról is: mint ismert, a Magyar Művészeti Akadémia egy törvényjavaslat szerint a kuratóriumok tagjainak egyharmadát adná a jövő évtől – a módosítót tegnap az Országgyűlés kulturális bizottsága is elfogadta –, ez ellen tizennyolc szakmai szervezet, köztük a Magyar Írószövetség is tiltakozott. Hoppál Péter szerint ez kompromisszumos döntés, mert volt szó nagyobb akadémiai részvételről is, másrészt pedig úgy véli, nem tekinthető homogén, főleg politikai szervezetnek a köztestület, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia sem az. Azt is közölte: jelenleg tizenhét akadémiai tag ül az alap kuratóriumaiban, csak épp különféle szakmai szervezetek képviseletében.