Megrajzolt történetek

Önálló műfajként a képregény soha nem az irodalmi művek képes változatát jelentette, sajátos jelrendszere egyértelműen megkülönbözteti minden mástól, és tömegek szórakoztatására, oktatására, nevelésére alkalmas – írta Kertész Sándor, a magyar képregény történetének kutatója 1991-ben a Szuperhősök Magyarországon című könyvében. Erre is felhívta a figyelmet Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója az intézményben július 26-ig látható Kép-regény-történet – A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon című tárlat megnyitóján a minap. Mint elmondta, a képregény médium és művészeti ág egyszerre, sűrített műfaj, amely a 20. század ikonikus termékévé vált, és bár 1990-ig erőteljesen jelen volt, ma már azonban kevésbé van előtérben – tette hozzá. Bayer Antal képregénykritikus pedig azt hangsúlyozta, hogy az írott szöveg, az irodalom és a képregény mindig is szoros kapcsolatban álltak egymással.

A kiállítás kurátorai, Patonai Anikó Ágnes, Szűts-Novák Rita irodalomtörténészek és Szép Eszter képregénykutató nemcsak a műfaj múltját mutatják be, hanem a kortárs alkotók munkáit is. A két tematikus egységben olyan legendás rajzolók eredeti alkotásai is láthatók, mint Korcsmáros Pál, Zórád Ernő vagy Dargay Attila. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak illusztrált kiadásai is megtekinthetők, mint például az Egri Csillagok, a Szigeti veszedelem, a Csongor és Tünde vagy A nagyidai cigányok.

Harminc éven keresztül egyértelműen Korcsmáros Pál, Zórád Ernő és Sebők Imre uralta a hazai képregénypiacot, és készítette irodalmi adaptációk sokaságát. Zórád művészi képregényeit az igényes nyugati piac is elfogadta, Sebők a fény-árnyék kontraszthatását felhasználva egyedülálló stílust teremtett, míg Korcsmáros Pál megalkotta saját karikaturista realizmusát. A reális ábrázolást egyénien groteszkbe torzította olyan klasszikus irodalmi művek mellékszereplőinél, mint a tárlaton is látható Mikszáth-figurák vagy Rideg Sándor Indul a bakterházának alakjai, valamint az 1961-től A szőke ciklonnal a Fülesben megjelenő Rejtő Jenő-feldolgozásainak főszereplői – olvasható a tárlaton.

Mint arra a kiállítás is rámutat, a képregény olyan önálló médium, amelyet kilencedik művészetként emlegetnek. Hazánkban kevésbé ismert és elismert, nincs olyan hagyománya, mint az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Belgiumban. Többféle elmélet létezik ugyan arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal és a nyomtatott sajtóval való kapcsolata viszont tagadhatatlan. Különösen így van ez a magyar vonatkozásait illetően: a legkorábbi magyar képregények szerzői között találjuk Jókai Mórt vagy a magyar származású Joseph Pulitzert is, utóbbi 1895 és 1898 között a Hogan’s Alley című képregényt jelentette meg The New York World című lapjában – először itt szerepelt például szövegbuborék. A képregény aranykora itthon csak jóval később, az 1950-es években kezdődött a Füles újság megjelenésével.

A kortárs magyar képregény alkotói egy szubkultúra tagjaként, főállású – gyakran illusztrátori, storyboard-rajzolói vagy animátori – munkájuk mellett készítik képregényeiket. A Magyar Képregény Szövetség minden évben megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált, valamint a Hungarocomixot, a magyar képregények és képregényesek napját, amelynek a plakátjai a kiállítás felvezető terében láthatók. Szintén itt kapott helyet azoknak az irodalmi folyóiratoknak a bemutatása (Műút, Szépirodalmi Figyelő, Roham), amelyek rendszeresen jelentetnek meg képregényeket nyomtatott lapszámaiban és online felületein. Ezek a folyóiratok az évek során a legfontosabb hidakká váltak a képregényes szubkultúra és az irodalmi közeg között – több Alfabéta-díjjal kitüntetett képregény oldalaikon jelent meg.

A kortárs alkotók termébe érve láthatjuk mások mellett Somogyi György és Tebeli Szabolcs Kittenberger című képregényét, amelyet 2016-ban az év legjobbjának választottak. Ugyanebben az évben dolgozta fel Csordás Dániel A walesi bárdok című Arany János-balladát: az ismert mű képregényes feldolgozása egy tüdőgyulladás elleni oltást népszerűsítő kampány részeként készült.

A kortárs képregények világára egyéni vizuális látásmódok és üzenetek jellemzők. Az irodalom pedig már nem mint alapanyag, sokkal inkább mint viszonyítási pont jelenik meg – ha egyáltalán megjelenik.