Kultúra

Megnyílt a Ceredi Nemzetközi Művésztelep kiállítása Salgótarjánban

A tárlat október végéig látogatható

Az idén húszéves Ceredi Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből válogat az a kiállítás, amely szombaton nyílt meg Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban; az október végéig látogatható tárlaton 12 ország művészeinek 170 alkotását nézhetik meg az érdeklődők.

Fodor Miklós, a múzeum megbízott igazgatója a megnyitón felidézte, az 1996-ban létrehozott művésztelep célja az volt, hogy meghatározó tényezővé váljon a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben. Ezt sikerült elérni - tette hozzá.

Jerger Krisztina művészettörténész kiemelte, hogy a látogatók a kortárs művészet szinte minden műfajával találkozhatnak a tárlaton: táblaképpel, applikációkkal, falikárpitokkal, nyomatokkal, litográfiával, egyedi rajzzal, installációval.