Kultúra

Megmenteni a pusztulástól a művet

Öt frissen megújult műtárgyat mutatnak be a Budapesti Történeti Múzeum nemrég megnyílt kamaratárlatán, a vármúzeumban

Kamaratárlaton mutat be néhány frissen helyreállított alkotást a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma. A restaurálás művészete című kiállításon fény derül a szakma rejtelmeire, az infra- és UV-fényképek által felfedett titkokra is.

Budapesti Történeti Múzeum 20141016
Ha szakadt a vászon, akkor a megfelelő összeillesztés után javítható (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Lapunkat az intézmény műtárgyvédelmi osztályának vezetője, Vecsey Ádám főrestaurátor kalau­zolta a tárlaton, elmesélve hivatása szabályait – és az is kiderült, hogy mi köze a fogászatnak ehhez a munkához. Körképünkből pedig az is látható lesz, hogy az országos közgyűjteményekben milyen műveket restauráltak az elmúlt egy évben.

A restaurálás művészete címmel látható kamaratárlat november 9-ig a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, a volt királyi palotában. Öt frissen megújult műtárgyat mutat be az intézmény: három festményt, egy asztalkát és egy karosszéket a hozzá tartozó ülőkével.

A múzeum főrestaurátora és műtárgyvédelmi osztályának vezetője, Vecsey Ádám kalauzolja lapunkat a kiállításon: mint hangsúlyozza, feladatuk a megőrzés, valamint a romlás lelassítása, megállítása. Az aktív restaurálás magát a javítást jelenti, amikor a sérült vagy elöregedett műtárgyat helyreállítják a megalkotása körüli állapotába, a passzív munka pedig a megfelelő – például kártevőktől mentes – tárolási körülmények megteremtését. Ami a javítást illeti, a restaurátor nem alkothat szabadon, nem cserélgethetik például egy szék vagy asztal lábait, csupán tisztítanak, adott esetben fertőtlenítenek, és rögzítik a faanyagot az adott állapotában. A hiányzó részeket csak akkor pótolják, ha dokumentumokkal – és máshonnan meghatározható analógiákkal – ez igazolható. A kamaratárlaton szereplő asztalkánál például a kimaradó miniatűr rozetták közül a meglévők adtak támpontot a pótláshoz. Egy festmény esetében pedig a súlyos sérülés hozható fel példaként. A főrestaurátor elmondja, ha „csak” szakadt a vászon, akkor a megfelelő összeillesztés, majd hátulról megtámasztás – dublírozás, azaz egy második vászon felerősítése vagy üvegszálas szövettel végzett megerősítés – után javítják a festmény felületét. Ha azonban hiányzik egy rész, akkor csak abban az esetben festik újra, ha igazolható, mi volt ott és hogyan nézett ki, legyen az angyalfej, egy kéz, felhő vagy bármilyen tárgy. Ellenkező esetben nem etikus a kiegészítés, és semleges színnel fedik be a területet – mutat rá a szakember. Azt is elárulja, hogy bár van „sztenderd” sorrend a restaurálás folyamatában, a valóságban ahány műtárgy, annyiféle eljárást igényel. Van, hogy a jellemzően előbb elvégzendő tisztítást valamilyen okból csak a konzerválás, a felület rögzítése után lehet megcsinálni.

Mindezeket azonban megelőzi a nagyközönség számára talán legérdekesebb munka: a fotózás. Az infra- és UV-képeken ugyanis más-más titokra derülhet fény. A kamaratárlaton szereplő három alkotás mellett ezeket be is mutatják. Mint Vecsey Ádám elmondja, az infrakamerás felvétel az úgynevezett alárajzolást teszi láthatóvá, azaz a mester „vázlatát”. Van úgy, hogy ilyenkor olyan részletek kerülnek elő, amelyeket valamiért végül nem ábrázolt az alkotó: a sarokban egy fekvő kutya, egy gyümölcsöstál, amelyeket elfed az olajfesték. Az UV-sugaras kép pedig a későbbi átfestéseket mutatja meg, ezzel pedig visszafejthetővé válik, mi tartozik a mester kezéhez, és mi nem.

A kiállításon látható Andrea Pozzo, a Rómában és Bécsben is elismert freskóművész, építész festménye Xavéri Szent Ferencről. Ez a budavári Mátyás-templomba készült feltehetően 1709-ben, és a templom történetét bemutató közelgő, nagyszabású tárlatra restaurálták, új vakkeretet kapott és a két darabból összevarrt vásznát is megerősítették. A másik két festmény Johann Georg Weikert 1793-as alkotása II. Lipótról, illetve Josef Lavos 1839-es festménye V. Ferdinándról – mindkét uralkodót a Szent István-rend nagymesteri palástjában ábrázolva –, amelyek 1964-ben kerültek a múzeumhoz a Nemzeti Színház díszletraktárából. Előbbi képen a tisztításkor került elő a császár keze alatti posztamens szélén a festő szignója, utóbbi esetében pedig a festékkipergéseket, vászonszakadásokat is javítani kellett.

A már említett bútorok közül a karosszék és ülőkéje szintén érdekes alkotás: előbbi empire stílusban készült feltehetően a 19. század elején, a hozzá illő ülőke pedig valamikor nyolcvan-kilencven évvel később, a múlt századfordulón, a hírneves Schmidt Miksa üzemében. Ezeken a kárpitszakadásokat láthatatlan varrással fogták össze, a tisztítás, a hiányok pótlása és az aranyozott bronzalakok letisztítása, kiegészítése mellett.

Vecsey Ádám azt is hangsúlyozza, a legfontosabb, hogy nem végezhet visszafordíthatatlan beavatkozást a restaurátor, csak ha ezzel megmenti a pusztulástól az adott művet. Az eredetivel megegyező vagy ahhoz nagyon közeli anyagokkal kell dolgoz­niuk, amelyek később eltávolíthatók, és az eltávolítás során nem károsodik az eredeti felület. Érdekességként megemlíti, hogy mivel lépést tartanak a modern technológiákkal, sokat merítenek például a fogászat területéről, a zsugorodásmentes ragasztók ugyanis jól használhatók a műtárgyaknál.


Holland mesterek és gótikus oltárok

A fővárosi közgyűjtemények közül az elmúlt egy évben a Szépművészeti Múzeumban például Hendrick van Mommers és Frederik de Moucheron 17. századi holland mesterek néhány művét restaurálták. Az 1490 körüli Winkler-táblakép, a Szent Bertalan vértanúsága is megújult, és folyamatban van Hans Grien Baldung 16. századi mester és idősebb Lucas Cranach egyik alkotásának restaurálása, az 1800 utáni gyűjteményből pedig Courbet, valamint Boudin néhány képének helyreállítása. A Magyar Nemzeti Galériában a legkiemelkedőbb munka a kisszebeni Keresztelő Szent János-főoltár volt, amelynek évtizedek óta tartó helyreállítása olyan stádiumba ért az idén, hogy hetven év után ismét láthatja a nagyközönség. Emellett több Munkácsy Mihály-festmény, Mednyánszky László-, Szinyei Merse Pál-, Iványi Grünwald Béla- és Hollósy Simon-képek is megújultak. Néhány gótikus oltár és táblakép szintén restaurálva látható, a 19-20. századi márványszobrok közül pedig például Stróbl Alajos, Ligeti Miklós, Beck Ö. Fülöp és Ferenczy István alkotásai.


Japán lándzsa és tájházi bútorok

A vidéki múzeumok között a debreceni Déri Múzeumban az utóbbi egy esztendőben egyebek mellett Wilhelm Egger képe, a Lilla papagájjal és Vadász Endre Cirkuszsátor című műve újult meg, az iparművészeti gyűjteményből pedig egy 17. századi német muskéta és egy 18. századi japán lándzsa. A pécsi Janus Pannonius Múzeum több osztályán folyamatosan végeznek restaurálási munkákat, így többek között a belvárosi régészeti feltárások során előkerült római kori pénzérmék, bronztárgyak és kerámiák újultak meg a közelmúltban, valamint a néprajzi osztályhoz tartozó tájházi berendezések, kerámiatárgyak. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban szintén több régészeti feltárásból származó leletet restauráltak, a néprajzi gyűjteményükben is megújultak padok, ládák, székek. A győri Rómer Flóris Múzeumban egyebek mellett Karlovszky Bertalan egy portréfestménye, egy 19. századi földgömb Timaffy László hagyatékából, asztali óra, klasszicizáló kandallókályha és reneszánsz stílusú cserépkályha újult meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom