Kultúra

Megmarad a szokásos eklektika Sopronban

Lobenwein Norbert: Egy magára valamit is adó tizenévesnek kötelező belehallgatnia a Motörheadbe

Két nagyszínpad épül majd a VOLT-ra, a négynapos buliban pedig olyan zenekarok és DJ-k váltják egymást, mint a Motörhead, Slash és David Guetta. Lobenwein Norbert szervezővel a magyar közízlés jelentős javulásáról és arról is beszélgettünk, vajon a nemzetközi piacon olcsónak számító jegyárak és a neves fellépők ellenére miért nem özönlötték még el Sopront a külföldiek.

Lobenwein Norbert 20150610
Lobenwein Norbert: Sokat fejlődött a hazai közízlés (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Ha nem is túl gyakran, de a nemzetközi fesztiválokon a francia Hellfesttől az ausztrál Soundwave-ig már találkozhattunk ezzel a megoldással, a magyar fesztiválok történetében azonban először próbálkoznak hasonlóval: a VOLT legnagyobb idei újítása az lesz, hogy két nagyszínpad épül. Mint Lobenwein Norbert szervező a Magyar Hírlapnak elmondta, így két fellépő között a szokásos félóra helyett csak néhány pillanatot kell várni, szinte mire megfordulunk, már indul is a következő koncert, így lényegében délután háromtól reggel hatig tart majd itt a buli, miközben koncertek és DJ-k váltják egymást.

Az idei VOLT-on a húzónevek között találni számos olyan előadót és formációt, amelyek akár a Sziget nagyszínpadán is felléphetnének, azonban ennek ellenére, mint Lobenwein Norbert elmondta, nem növelték meg jelentősen a rendezvény költségvetését.

„Az utóbbi hat-nyolc évben a forrásaink igencsak jelentős részét már arra költöttük, hogy minél több nemzetközi sztárelőadót tudjunk elhozni, olyanokat, akiket vár a hazai közönség, azonban részben a szerencsén múlik, hogy mely nagy neveket sikerül elérnünk az adott évben. Az idén azonban kedvezőbben alakult a helyzet, s ha minden általunk kiszemelt fellépőt nem is sikerült leszerveznünk, számos ikonikus név érkezik a VOLT-ra, a Motörheadtől kezdve Slashig, az elektronikus zenei szcénából pedig David Guettától Fatboy Slimig, de egészen friss produkciók is ellátogatnak hozzánk, gondolok például a Bastille-ra vagy John Newmanre, szóval a VOLT-ra jellemző eklektika ezúttal is megvalósul” – mondta. Kérdésünkre, hogy az említett két rockveterán, a Motörhead és Slash szerepeltetésével a szokásos késő tizenéves és kora huszonéves korosztály helyett egy idősebb generációt kívánnak-e megszólítani, hozzátette, hogy bár némileg minden fesztiváljuk esetében más közönségréteget céloznak meg, a VOLT-on nem érzékeli a fiatalok drasztikus túlsúlyát, sőt éppen azt szereti a legjobban a soproni rendezvényben, hogy egy meglehetősen heterogén látogatói kör jellemezi.

„Meggyőződésem, hogy számos produkció átfedést jelent a korosztályok között, egy magára valamit is adó tizenévesnek kötelező belehallgatnia a Motörheadbe vagy Slash koncertjébe akkor is, ha egyébként aktuálisabb zenéket kedvel, de egy idősebb látogatónak sem kell feltétlenül elmenekülnie David Guetta elől” – mondta Lobenwein Norbert, aki az eddigi jegyeladások alapján meglehetősen bizakodó. Érzékelhetően nőtt ugyanis az érdeklődés, és reményeik szerint a tavalyi százhúszezres nézőszámot is sikerül felülmúlni. Érdekes azonban, hogy bár a VOLT jegyárai európai viszonylatban igencsak olcsónak számítanak, és évről évre nő a neves nemzetközi fellépők száma, ennek ellenére a külföldiek még korántsem özönlötték el a fesztivált, az utóbbi esztendőkben sem haladta meg az arányuk a tíz-tizenöt százalékot. A szervező mindennek okát részben abban látja, hogy Európában a fesztiválozók minden országban csak a legnagyobb rendezvényt választják ki maguknak, amely megüti az ingerküszöböt, és érdemes utazni miatta. A Szigettől azonban súlyában a VOLT Fesztivál távol áll, így azokra a külföldi vendégekre tudnak csupán építeni, akik a környező településekről, Ausztriából és Szlovákiából érkeznek.

Lobenwein Norbert rögtön megjegyezte azonban, hogy mindezt inkább erényként fogják fel, hiszen a magyar közönség pozitívumként értelmezi, hogy ez a rendezvény elsősorban nekik szól. A nemzetközi fesztiválpiac már eddig is igencsak túltelített volt, a nyáron nincsen egyetlen hétvége sem, amelyen ne lenne több, nagy előadókat felsorakoztató rendezvény Európában, s az idén mindez csak tovább fokozódott, hiszen ha csak egy közeli példát említünk, jú­niusban Bécsben Rock In Vienna néven tűnt fel a palettán egy – a Metallicát, a Kisst vagy a Muse-t felvonultató – esemény, azonban Lobenwein Norbert szerint nem szívják el a magyar fesztiválokról a látogatókat.

A szervező szerint az a tendencia, hogy nem csupán a nagyszabású nyári fesztiválokon, de év közben is egyre több jelentős előadó látogat Magyarországra, jól jelzi, hogy a hazai közízlés sokat fejlődött az elmúlt években. Mindez szerinte a Petőfi rádió áldásos tevékenységének, részben pedig a Youtube-nak és egyéb internetes felületeknek köszönhető.