Kultúra

Megkezdődött az új Ben Hur film forgatása

A klasszikus filmeposz új feldolgozásában Morgan Freeman szerepel

A dél-olaszországi Matera város barlanglakásokból álló ősi negyedében megkezdődött hétfőn a Ben Hur című 1959-es amerikai történelmi filmeposz új változatának forgatása.

Bár a forgatások helyszínének még a környékét is lezárták, sok helyi kíváncsiskodó és messziről érkezett turista próbálja megpillantani a főszereplők valamelyikét - jelentette a helyszínről az ANSA olasz hírügynökség. 
A Ben Hur hercegi palotájának belsejében és környékén játszódó első jeleneteket a basilicatai városnak a világörökségi védelem alatt ősi negyedében, Sassi di Materában forgatják. 
A teraszszerűen kiképzett, lépcsőzetesen emelkedő, az ókor vége óta vájt mésztufa barlanglakások szürreális hatást kölcsönöznek Dél-Olaszország vélhetően legrégibb városának.
Az ANSA úgy értesült, hogy a Timur Bekmambetov rendező vezette stáb március 6-ig forgat a természetes kulisszák között, majd a római Cinecitta stúdióban folytatódik a munka. 
A különleges látványosságot kínáló, 2019-ben az Európa Kulturális Fővárosa címét viselő Materában forgatták Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma és Mel Gibson A passió című filmjét is. 
A William Wyler rendezte 1959-es Ben Hur 11 Oscar-díjat nyert, és ezt a teljesítményt azóta sem sikerült felülmúlnia egyetlen más produkciónak sem. A klasszikus filmeposz új feldolgozását Morgan Freeman, Jack Huston és Tony Campbell főszereplésével forgatják.