Kultúra
Meghirdette új évadát a Nemzeti Színház
Krúdy Gyula népszerű regénye alapján mutatják be a Szindbád című darabot
A tavalyi évadban mintegy nyolcvankilencezer nézője volt a színháznak, az idei szezonban ez a szám várhatóan száztizenegyezer fölé emelkedik – mondta a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a teátrum évadzáró sajtótájékoztatóján tegnap.
A következő évadról szólva kiemelte: hat nagyszínpadi és három stúdiószínpadi premierrel, valamint egy szabadtéri bemutatóval várják a nézőket. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy minden előadásukat folytatják. „A repertoárunk kialakult, ebből következően a bemutatók száma csökken, ami mélyebb műhelymunkára ad lehetőséget” – emelte ki. Tájékoztatása szerint az évad végén a társulatból két színész – Tenki Réka és Szatory Dávid – távozik, de Mátrai László új tagként játszik majd. A nagyszínpadi bemutatók között lesz Szarka Tamás Éden földön (Hanyi Istók legendája) című műve, Bozsik Yvette rendezésében és koreográfiájával. David Doiasvili ismét Budapesten dolgozik majd, ő Edmond Rostand Cyranóját rendezi.
A nemzet színésze, Törőcsik Mari nyolcvanadik születésnapján, november 23-án mutatják be a főszereplésével készülő, Az öreg és a tenger című produkciót. Mint Törőcsik Mari a sajtótájékoztatón elmondta, Ernest Hemingway műve alapján készítenek előadást Anatolij Vasziljevvel.
Krúdy Gyula regénye alapján mutatják be a Szindbád című darabot Vidnyánszky Attila rendezésében, aki a Csongor és Tündét is színre viszi. Azt is elmondta, hogy ezzel elindítják három nagy műből álló sorozatukat: később Az ember tragédiáját, majd a Bánk bánt rendezi meg.
A stúdió-előadások között lesz Vladislav Vancura Szeszélyes nyár című műve, amely Jirí Menzel filmje alapján készül, valamint A 6-os számú kórterem című Csehov-mű alapján készülő előadás Sardar Tagirovsky rendezésében. Zsótér Sándor is visszatér, ő Bertolt Brecht darabját, a Galilei életét viszi majd színre.
Külső helyszínen, a Memento Parkban adják elő Szilágyi Andor Tóth Ilona című darabját Vidnyánszky Attila rendezésében jövő nyáron, de az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára készülő előadást 2016. október 23-án a színház épületében is műsorra tűzik. Emellett azt tervezik, hogy a társulat tagjai önálló esteket tartanak majd.
Hat bemutató lesz az Operettszínházban
A szeptemberben kezdődő új évadban hat bemutatót tervez a Budapesti Operettszínház: a Marie Antoinette, a Sybill, a Virágot Algernonnak, A chicagói hercegnő és a Nők az idegösszeomlás szélén című új előadásokkal várják a nézőket – mondta a teátrum tegnapi sajtótájékoztatóján Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető. Az ősztől vidéki városokban vendégszerepel az intézmény, emellett az idén százéves Csárdáskirálynő című operettel hazai és külföldi helyszíneket is érintő turnéra indul. (MH)