Kultúra

Meghalt George Michael

Az énekes-dalszerző 53 éves volt

Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál.

A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de azt egyértelművé tette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Publicistájának közleménye szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel, gyermekkori barátjával alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában "csendben elaludt".

George  már korábban súlyos egészségi problémák és szenvedélybetegségek gyötörték. Öt éve, 2011 telén saját szavai szerint is épphogy túlélte hirtelen rátört tüdőgyulladását, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig. Hírek szerint az énekes egy ideig válságos állapotban volt. Az apai részről görög-ciprusi származású művész - akinek eredeti neve Georgios Panayiotou volt - ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor "egy hajszálon múlott", hogy életben marad-e.

George Michael a Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.

Az énekes szenvedélybetegségei okozta botrányaival is számtalanszor az újságok címlapjára került. A popsztár például 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotószaküzletébe. A rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal. Michael azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték - ebből négy hetet ült le -, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.

Három évvel korábban száz órányi közmunkára ítélték és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán. Három évvel ezelőtt kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, és elszenvedett sérülései miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

George Michaelnek csaknem négy évtizeden átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma, a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.

Halálhírére a világhírű pályatársak közül Sir Elton John reagált elsőként. Sir Elton az Instagram portálon hétfőn hajnalban közzétett egy fotót, amely őt és George Michaelt ábrázolja, és azt írta: mélységes sokkhatásként érte "a szeretett barát, a legkedvesebb, legnagyvonalúbb lelkű briliáns művész" elvesztése.

B. Tóth László: George Michael lázadó, kiváló zenész volt 

B. Tóth László szerint egy folyton elégedetlenkedő, lázadó, kiváló művész, a szakma zseniális figurája távozott George Michael halálával. A rádiós zenei szerkesztő azt mondta, vannak a popszakmában, akik jól énekelnek, és vannak, akik emellett minden figyelmet is magukra terelnek a színpadon. George Michael is ilyen volt, akinek Freddie Mercury brit énekeshez hasonló kisugárzása volt - jegyezte meg. B. Tóth László szerint az, hogy George Michael évek óta nem jelentkezett új albummal, semmiben nem befolyásolja a szakmai megítélését, mivel "rengeteget letett az asztalra". Nem kellett alkalmazkodnia a popzene történéseihez, mert mindig a saját zenéjét játszotta - hangsúlyozta. Magyarországon azok, akik szerették az igényes popzenét és értették, amit énekelt, nagyon szerették - mondta, hozzátéve, George Michaelt "nem ajnározták", de folyamatosan jelen volt a zenei köztudatban.