Meg kell találnunk a gyökereinket

– Hagyományteremtő céllal jött létre tavaly a Keresztény Színházi Fesztivál. Miért gondolták úgy, hogy szükség van egy ilyen tematikájú színpadi seregszemlére?

– Sok fesztivál zajlik az országban és a fővárosban is, keresztény színházi fesztivál azonban a tavalyit megelőzően még nem volt. Jelmondatunk Schuman szavait idézi, aki az egyesült Európáról úgy fogalmazott: Euró­pa keresztény lesz, vagy nem is lesz. Ez a mondat arra figyelmeztet, hogy fokozottabban figyeljünk az érté­keinkre, kulturális hagyományaink­ra, amelyek Európában a kereszténységben gyökereznek.

– Nagyon sok szakrális témájú vagy gyökerű darab van, amelyeket egy csokorban szerettek volna bemutatni?

– Volt olyan korszaka Európának, amikor nem is volt kérdés, hogy kifejezetten keresztény tematikájú művek szülessenek, a szakralitás azonban bármilyen banális történetben is meg tud jelenni: legyen az egy szerelmi háromszög vagy egy család története, egy krimi vagy éppen egy vígjáték. Az a fajta szentség, amely elemeli és az éghez közelebb hozza az amúgy banális történetet, megtalálható ezekben is.

– Milyen külföldi társulatokat hív­tak meg a fesztiválra?

– Úgy gondolom, hogy tőlünk általában a német és az angolszász nyelvterület felé mozdulnak el a színházak, azt találják iránymutatónak.
Én inkább a Mediterráneum felé fordulok, mert azzal érzek valami habitusbeli és sorsbeli közösséget. Tavaly egy madridi társulatot hívtam, most két olasz csapatot hívok és egy lengyelt, a Teatr A nevű társulatot Gliwiceből, amely a Totus tuus című darabot mutatja be a fesztiválon. II. János Pál jelmondata volt a Totus tuus – Mindenestül a Tied. Filmen láttam az előadást, lenyűgöző volt. A Fratelli Napoli Marionettszínház a Kisjézus születése című marionettjátékot adja elő, a Teatro di Roma, a Teatro Iaia és a Teatro Stabile Biondo színház a Csodák hálóját, amely négy véletlenszerű találkozást dolgoz fel. Közben a Nemzetiben a Johanna a máglyán című darabot tekinthetik meg az érdeklődők, itt az Újszínházban pedig az Árva Bethlen Katát, a Szeretlek, Faust!-ot és az Az a szép, fényes nap című darabot, amelyet Kerényi Imre tavaly a fesztivál nyitódarabjaként rendezett meg. A székesfehérvári társulat a Római Triptichon második részét adja elő felolvasószínházként.

– Hosszú idő után kerül le a repertoárról az Árva Bethlen Kata.

– Igen, gyönyörű, monodrámához mérten páratlan sikerszériát élt meg az Árva Bethlen Kata. De ha a jövőben valaki szeretné meghívni ezt a darabot, el tudjuk vinni.

– Mi az oka, hogy nem volt még bibliai tematikájú művekre épülő fesztivál korábban itthon?

– Egy kommunista, anyagelvű, materialista diktatúra van mögöttünk, amiből borzasztó nehéz kilépnie egy olyan művészeti ágnak, mint a színház vagy a film. Azok az emberek, akik ma meghatározók itthon a színház- és filmművészetben, még a korábbi rendszerben szocializálódtak. Nagyon nehéz ebből úgy kiszakadni, hogy az ember megtaláljon egy olyan stabil pontot, mint a szakralitás. Egy képzőművész vagy egy zenész talán némileg könnyebb helyzetben van ebből a szempontból. A színház valahogy a talaját vesztette: nincs önálló arculatú magyar színjátszás, de ez nem itthoni jelenség. Egész Európában mindenki valami divatot követ, általában német vagy angol területről, de főleg a német színjátszás az, ami valami különlegességet produkál, és ezt próbálják utánozni a magyar színházak. Volt idő, amikor az oroszt szerették volna utánozni. Másolni úgy sem lehet semmit, mert mindenki azt tudja legjobban, ami ő maga. Az önálló hangot nagyon hiányolom a jelenlegi magyar színjátszásból: a misztériumban látom azt a lehetőséget, amelybe érdemes visszatérni, ha annak hagyományaira támaszkodunk. A misztérium lényege, hogy a felső és az alsó világ küzd a középen, vagyis a Földön élő ember lelkéért. Ez a harc mindaddig tart, amíg az emberiség létezik. Nap mint nap kapunk jeleket arról, hogy rossz felé halad a földi, emberi világ. Nem eléggé természetbarát, nem segíti a környezettel való együttélést, az ősi szabályokat felborította az ember. Valamit meg kellene éreznünk a kereszténység lényegéből, a szeretetből és a természettel való harmonikus együttélésből, mert meggyőződésem, hogy ezeknek a hiánya nem vezet jóra.

– A színházak mellett templomban is láthatók lesznek darabok. Mennyiben ad plusz töltetet az előadásnak a szakrális helyszín?

– Az Avilai Nagy Szent Teréz-templom tavaly is kiváló partner volt, Horváth Zoltán plébános jóvoltából az idén is a fesztivál egyik helyszíne lesz. Egy templomban játszani mindig plusz töltetet ad az előadásnak: eleve van áhítat, plusz izgalom, félelem, hogy miként szólal majd meg a darab, megfelel-e a hely szentségének. A figyelem is egészen más. Sokan azt gondolják, hogy nem illik tapsolni templomban, márpedig az előadóknak a taps a visszajelzés. Nagy öröm, hogy a József Attila Színház és a Nemzeti Színház is helyszínt ad, így a repertoár bővül. Talán jövőre még több helyszínen jelen leszünk és egy egész várost lefedő fesztivállá alakulhatunk.