Maszkok, tánc, vigasztalás

A főszereplőt Kovács Frigyes alakítja, a mostohaapát Szélyes Imre formálja meg (Fotó: A-Team - Nyári Attila)

A mű annak ellenére, hogy a szerzői utasítás szerint „történik Székelyföldön a XIX. században, sőt bé is vezeti a XX. századot”, nem egy konkrét történetet mond el konkrét emberekkel, meghatározott időben és térben, hanem általános életérzéseket idéz fel, olyan szituációkban és hangulatokkal, amelyeknek már emlékeit is tudatunk alá szorította civilizációs társadalmunk. A népi, balladai hangvétel a pogány-keresztény mitológiával fonódik össze. Az Ősvigasztalás abból a korból ment át emlékeket, amikor még a pogányság és a kereszténység szertartásai között nem volt éles határvonal.

A tavaly ősszel bemutatott Ősvigasztalást – amely tulajdonképpen színmű négy jelenésben, megelőző játékkal – most a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán láthatta a közönség a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Béres László olyan időtlen darabot rendezett, ami bővelkedik a balladákra emlékeztető elemekben. A rendező kevés, ugyanakkor annál többet mondó díszlettel, a népi hangszerek, énekek, táncok eszköztárából építkezett, ezzel már a dráma elején azt üzenve, hogy itt nem a cselekmény, hanem sokkal inkább az ősi rítusok, a tánc, az ének, a zene lesznek hangsúlyosak, valamint az ezekkel megteremtett feszült légkör. A rendező a folklórhagyományokból merített, s minden olyan megoldást beépített az előadásba, amely jelképrendszerével, összetettségével továbbgondolásra késztet, és az emberi lét alapkérdéseit feszegeti életről, halálról, ölésről, temetésről, szerelemről, féltékenységről, gyermek utáni vágyról. Az erőteljes, szimbolikus nyitókép – mintha egy kórust hallanánk – az egész darabon végigvonul.

A felkavaró dráma az életbe vetett hitről, az újrakezdés lehetőségéről szól. A túlélés, továbblépés záloga azonban nem a csüggedés, feladás, hanem az akarás, a továbblépés. Az ősi hagyományok elvetésével megszűnik az ember és természet harmonikus kapcsolata, helyét a káosz és az erkölcsi romlottság veszi át. A darab az ősi pogány kultikus szertartások hangulatát idézi meg. A drámai alapszituációt Csorja Ambrus szokatlan végakarata teremti meg: arra kéri öccsét, Ádámot, hogy a havasi tisztáson, máglyán égesse el holttestét. A testvér teljesíti kérését, hamvát összeszedi egy fazékba, amibe saját vérét is belekeveri. Amikor minderre fény derül, Csorja Ádám gyilkosság vádjával törvény elé kerül, s bár a tanúk vallomása alapján végül kiderül az ártatlansága, „a törvényes szokások és formák megszegéséért” tíz hónapi elzárásra ítélik. A börtön elől a csendőr, Gálfi Bence szökteti meg, de amikor rájönnek, hogy mindketten ugyanabba a lányba, Kispál Julába szerelmesek, Gálfi elkeseredettségében lelövi Csorját.

A tánc a dráma visszatérő motívuma, az átmeneti rítusok kellékeként a megbillent egyensúly helyreállítására, az értékvesztés, az értékek transzformációja utáni rend megteremtésére szolgál. Az Ősvigasztalás a negatív állapotból kivezető megoldást, az ősi, tiszta erkölcsiséget szimbolizálja. A minimális, mégis szép díszlet, a természeti erők rendkívüli megjelenítése, a körszínpad – ami többek között temetkezési helyként, bírósági teremként vagy épp otthonként is funkcionál – csak még inkább fokozzák a dráma zaklatottságát. A hatalmas, magasba függesztett körtükör pedig szembesít a színpadon zajló borzasztó, megrázó eseményekkel. A tűz, a víz, a vér, a hamvak, a virágszirom élet és halál jelképei, amelyek minden kultúrában és vallásban jelen vannak. A szereplők kapcsán sem abból kell kiindulni, hogy székelyek, sokkal inkább jelképek. Nagyszerű játékuk pedig csak még inkább fokozza az előadás dinamikáját.

A főszereplő Csorja Ádámot a Jászai-díjas Kovács Frigyes alakítja átszellemülten, Ambrust, a bátyját Szőke Pál. Kispál Julát Liszi Melinda formálja meg, aki nemcsak az áldozat szerepét hozza jól, hanem hangos énekével az ősi szertartásokat is megidézi. A mostohaapa, Botár Márton szerepében a szintén Jászai-díjas Szélyes Imre lép színre, Gálfi Benceként Katkó Ferenc alakít emlékezeteset. A jegyző, Gulyás Attila jól hozza a törvény szigorú emberét, a falusi bírót Mészáros Mihály alakítja. Nagy Róbert, Balázs Csongor és Ragány Misa – végig hármas egységként – székely legénykéket, törvénybírákat, csendőröket és a népet jelenítik meg. Ők hárman tovább emelik az előadás színvonalát: vicces elszólásaikkal, kiszólásaikkal oldják a dráma feszült hangulatát. Ősi maszkos táncukkal pedig képesek megteremteni ember és természet harmóniáját.