Kultúra

Március 25-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten

Többek között szerb, horvát, örmény és német nyelvű előadások is lesznek

Március 25-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten. A március 30-ig tartó V. Jelen/Lét Fesztivál hat napja alatt 14 színház mutatkozik be 17 előadással a Nemzeti Színházban.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke elmondta, hogy az első pillanattól felvállalták a nemzetiségi színházak ügyét.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, a Magyarországon élő 13 nemzetiség számára szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nemzet színházában adhatják elő darabjaikat.

Mint mondta, a fesztivált 10 millió forinttal támogatták. Az államtitkár kiemelte, a következő hónapokban öt nemzetiség hat színházát összesen 110 millió forinttal fogják támogatni.

A Szerb Színház kezdeményezésére, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló fesztiválon a nézők szerb, bolgár, horvát, roma, örmény, szlovák, német és görög előadásokat láthatnak magyar nyelven, vagy magyar felirattal.