Kultúra

Magyarországi szocdemek 1988 és 1991 között

Bemutatták tegnap Orosz Tímea politológus A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában című könyvét. A tanulmány a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) az 1980-90-es évek fordulójának változásaiban fontos szerepet játszó politikai csoportok történetét bemutató könyvsorozat első kötete.

Orosz Tímea könyve a Magyarországi Szociáldemokrata Párt történetét dolgozza fel az 1988-as újjáalakulástól a párt választási bukásáig, illetve 1991-ig. A mű a párt történetét részben korabeli sajtódokumentumokon, részben érintett politikai szereplőkkel, kutatókkal készült interjúkon keresztül mutatja be. Érdekesség, hogy Orosz Tímea – bár számára ez csak a kötet megírásakor derült ki – személyesen is érintett a szociáldemokraták történetében, ugyanis édesapja is szerepet vállalt a pártban. Mindemellett tudományos igénnyel, objektíven dolgozta fel a témát – mondta el lapunknak a nyelvész-politológus szerző. Orosz Tímea alapvetően elégedett az elkészült munkával, úgy érzi, kilencven százalékig sikerült elérniük a kitűzött célt. Ennek ellenére maradt benne hiányérzet, ugyanis a kutatás során sok személyes titkosszolgálati dokumentumhoz nem juthatott hozzá, és egyes III/III-as akták feldolgozását jogi akadályok tették lehetetlenné. Úgy fogalmazott, a rendszerváltozás kutatásának határai vannak, bizonyos háttér-információkhoz lehetetlen hozzájutni, ezért „nem lehet megírni a teljes igazságot”. Ennek ellenére úgy véli, bár a kötet továbbírható lenne, ami az említett időszakról tényszerűen megírható volt, az bekerült a könyvbe, minden más az összeesküvés-elméletek kategóriájába tartozik.

A sorozat következő, a KDNP és az MDF rendszerváltoztatás-kori történetét bemutató kötete várhatóan még az idén megjelenik – mondta Bíró Zoltán, a Retörki főigazgatója.