Kultúra
Magyarország negyedik nemzetként juttatna eszközt a Holdra
A Metró Galériában mutatkozik be a Puli Space magyar űrprojekt

Év végéig kell bemutatni a rekétaindítási szerződést
Az izraeli SpaceIL és az amerikai Moon Express még 2015-ben mutatta be érvényes rakétaindítási szerződését, a többi csapatnak – így a Pulinak is – 2016. december 31-ig kell megtennie ugyanezt, ha versenyben akarnak maradni. Ezért a magyar startupnak a holdjáró fejlesztése mellett nemzetközi kapcsolatait is erősítenie kell.
Nem elég az önerő – sok támogatásra lenne szükség
Pacher Tibor beszámolt arról is, hogy eddig a számos együttműködési megállapodást kötetöttek egyebek mellett a casablancai l'Université Hassan II de Casablanca kötelékébe tartozó l'Ecole Nationale Supérieure d'Electricité et de Mécanique-kal, az Osztrák Űrfórummal, valamint a Google Lunar XPRIZE versenyen a magyar csapat az egyik legerősebb versenytársával, a pittsburghi Astrobotic csapatával is. „Ahhoz azonban, hogy Magyarország negyedik nemzetként eszközt juttasson a Holdra, a Puli önereje nem elég, nemzetközi partnerei mellett feltétlen szükségünk van a magyar emberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is” – tette hozzá a csapatvezető.
A Puli a Holdra jutást 2017. második felében tervezi megvalósítani, egyik versenytársának leszállóegységén utazva. Jelenleg egy amerikai és egy európai GLXP résztvevő csapattal folynak tárgyalások az úgynevezett "ride sharing"-ről. A harmincmillió dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE példa nélküli verseny, amely a világ minden táján kihívás elé állítja és inspirálja a mérnököket és a vállalkozókat, hogy kifejlesszék a robotalapú űrkutatás olcsó metódusait. 2007 és 2010 között 16 országból 29 csapat regisztrált, mára tizenhatan maradtak 13 országból, Európát Németország és Olaszország mellett a magyar Puli Space képviseli.
Legalább 500 métert kell megtenni a Holdon
A verseny győztese az a magánerőből finanszírozott csapat lesz, amely sikeresen eljuttat a Holdra egy robotot. Ennek legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. Az első csapat, amelynek ez sikerül, elnyeri a húszmillió dolláros fődíjat, a második csapat pedig ötmillió dollárt kap. Egymillió dollárban részesül az a csapat, amely ösztönzi a sokszínűséget az űrkutatás területén, és négymillió dolláros bónusz díj jár azoknak a csapatoknak, amelyek további technikai feladatokat teljesítenek, például tízszer távolabbra jutnak, túlélik a holdi éjszakát, vagy meglátogatják a korábbi holdmissziók helyszíneit.