Kultúra

Ma tartják a Múzeumok éjszakáját

Országszerte négyszáz intézmény közel kétezer programja várja az érdeklődőket

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény hivatalos megnyitóján hangsúlyozta, hogy a tizenhatodik alkalommal megrendezett programsorozaton immár 420 közgyűjtemény 2200 programot kínál. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az egyedülálló esemény a muzeológusok, múzeumi dolgozók több hónapos munkájával, valamint más kulturális intézmények és művészeti együttesek összefogásával valósult meg. 

A programok közül kiemelte a Mezőgazdasági Múzeumban látható kaszkadőrbemutatót, amely a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésével jött létre. Celldömölkön a Vulkánpark Látogatóközpont, míg a budapesti Elektrotechnikai Múzeumban izgalmas, innovatív tárgyak várják a látogatókat - tette hozzá.

"Ilyenkor kinyílnak a vitrinek, ilyenkor megelevenednek a hangszerek, meg lehet fogni a tárgyakat, és azokat az embereket, akik különben nem járnak múzeumba, akik nem kultúra fogyasztók, azokat is el tudjuk csábítani" - hangoztatta az államtitkár.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: az idei eseménysorozat a családok évéhez is kapcsolódva alakította ki programjait. Az összes programnak mintegy 30 százaléka köthető a családok évéhez, országszerte összesen 632 esemény kapcsolódik az idei kiemelt tematikához - tette hozzá. Kiemelte, hogy a családok éve nem csak új támogatási formákat jelent a családok számára, hanem sok színes programot is. Az év eleje óta nagyjából 200 ezren vettek részt a családok éve különféle programjain, több mint 400 rendezvényt szerveztek országszerte. "A család és kultúra nagyon szorosan összekapcsolódik egymással, ma már a kulturális programok az egész család számára kínálnak kikapcsolódási és tartalmas időtöltési lehetőséget" - hangoztatta az államtitkár.

A Múzeumok éjszakája programjai közül kiemelte a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum családi kincskereső programját, a Kiscelli Múzeum épületsétáját és zseblámpás kriptatúráját, amelyek egyaránt érdekes szórakozást nyújthatnak a gyerekek számára.

A Magyar Nemzeti Múzeumban családi betűkereső, míg a Mesemúzeumban kalandpálya és rendhagyó kiállítás várja az érdeklődőket. Az Országos Széchényi Könyvtárban pedig Széchényi-kód címen játékos nyomozásra nyílik lehetősége a családoknak - sorolta a programokat az államtitkár.

Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park igazgatója hangsúlyozta: a Múzeumok éjszakáján tekintheti meg először a közönség a nemrég helyreállított és átadott Mithrász-szentélyt, a programokat is e téma köré csoportosították. Szombaton éjjel kettőig fáklyás tárlatvezetés, állatcsonttal foglalkozó régész állatcsont kirakós bemutatója, koncertek, csillagászati bemutató és ökörsütés várja a látogatókat. A programsorozatot egy római kori temetkezési bemutató zárja - tette hozzá az igazgató.

A rendezvény idei fővárosa Pécs, ahol tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Sok más mellett az érdeklődők interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhetik meg a Zsolnay, a Vasarely, az orgonaépítő Angster és a pezsgőgyárat alapító Littke család történetét is. Szegeden több más mellett papucsszépségversenyt is rendeznek, míg a Móra-múzeumban a széles nyilvánosság előtt eddig ismeretlen Munkácsy-festményt mutatnak be.  

Az esemény szolnoki programjában tárlatvezetések, csillagles, alkonyi vártúra, kézműves foglalkozások és koncertek is szerepelnek.

Székesfehérváron városszerte családi foglalkozások, koncertek és tárlatvezetések várják az érdeklődőket, a Nemzeti Emlékhely-Középkori Romkert egész napos rendezvényei a Családok éve jegyében a nagy magyar uralkodócsaládokra koncentrálnak.

Szombathelyen a Savaria Múzeumban többek között lesz éjszakai tárlatvezetés, az Iseum Savariense új kezdeményezéseként lehetőség nyílik a raktárakban őrzött értékes műtárgyak örökbefogadására. 

Veszprémben a Bakonyi Házban élmény- és játéktér fogadja a gyermekeket, valamint a népi gyógyászat fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. A Laczkó Dezső Múzeumban sok más mellett a Kabóca Bábszínház Ágacska története című előadása lesz látható.

Nyíregyházán többek között Munkácsy Mihály festőművész alkotásait mutatják be, de lesz vadmadár- és szürkefarkas-bemutató is. Balassagyarmaton Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósra, Szécsényben Rejtő Jenő íróra emlékeznek, míg Salgótarjánban a föld alatti bányamúzeumban tartanak tárlatvezetést.

Debrecenben az idén a Szabó Magda Emlékházba is betekinthetnek az érdeklődők, a Református Kollégiumban pedig kiállításokkal, koncertekkel, bábelőadással, könyvkötészeti bemutatóval készülnek. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban az Impressziók című kiállításon többek között Monet, Cézanne, Matisse, Van Gogh, Courbet, Picasso, Warhol és más neves festők képeit láthatják az érdeklődők.

Budapesten a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban exkluzív tárlatvezetések, koncertek, Kortárs Könyvturkáló, a látogatókkal együtt kirakott óriás Lego és sok más egyéb program várja a közönséget. Különleges épületbejárásokkal és művészettörténeti előadásokkal készül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A magánlevéltárak kincsei is láthatók lesznek a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában, míg a Terror Háza Múzeum látogatói rendhagyó történelemórákon is részt vehetnek.

A Magyar Nemzeti Múzeum korhatár nélkül válogat az elmúlt évezredek történetéből, személyiségeket és az őket körülvevő családot vagy annak hiányát emeli ki. A programok között előadássorozatok, exkluzív tárlatvezetés és korokon átívelő túlélőtúra is szerepel, egész éjjel pedig koncertek és fényfestés várja a látogatókat. 

Az Isten - Nő című indiai kiállításhoz kapcsolódó programokkal: bábakrobatákkal, hennafestéssel, hagyományos indiai táncokkal, koncerttel, indiai finomságokkal és kertmozival várja a közönséget a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeuma kézműves foglalkozásokkal, oldtimer autókkal, a Da Vinci TV élményóráival és számos tárlatvezetéssel készül, de a múzeumok éjszakáján nyitja meg kapuit a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Őfelsége hadihajója, SMS Szent István - 100 éves hadisír az Adriai tenger mélyén című időszaki kiállítása. A tárlathoz kapcsolódó programokkal, hadihajós katonákkal, hagyományőrzőkkel bemutatják a korabeli matrózok életét is.

Idén először csatlakozik a Múzeumok éjszakájához a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), a rendezvényen a szervezet múltját és jelenét, valamint mindennapi munkáját mutatja be, míg az Aeroparkban sétarepülésre fogják be a világ egyetlen repülésképes Liszunov Li-2-esét.

A fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai.

Több intézményben is rendhagyó tárlatvezetések lesznek

Németh Ádám múzeumpedagógus az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, komikusok, színészek tartanak majd több helyen is olyan tárlatvezetést, amelyen személyes élményeiket mondják el, vagy saját szemszögükből mutatnak be egy-egy tárlatot.

Hangsúlyozta: a lényeg, hogy a múzeum nem mindig egy "vérkomoly" hely, ahonnan értelmesebben kell kijönni, mint ahogy bementek oda. Komoly és "jópofa" történetekkel, élményekkel vannak tele ezek az intézmények, a Múzeumok éjszakáján ezt is meg szeretnék mutatni - tette hozzá.