Kultúra
Ma negyven éve, hogy elhunyt Déry Tibor
Örökség
A távirati iroda portréja szerint nagypolgári családban született, első írása a Nyugatban jelent meg. Feladatot vállalt a Tanácsköztársaság alatt, ezért elítélték, majd külföldön is élt, itthon pedig Kassákkal és Illyés Gyulával szerkesztette a Dokumentum című folyóiratot. A második világháború alatt az ellenállásban is részt vett, hamis papírokkal segítette a menekülőket. Bár tagja maradt a kommunista pártnak, tiltakozott a Rákosi-rezsim politikája ellen, 1956-os forradalmi szerepvállalása miatt pedig be is börtönözték, 1960-ban szabadult. A Szerelem című elbeszéléskötetével tért vissza, ezt Makk Károly filmesítette meg, 1971-ben Cannes-ban elnyerve a zsűri díját. Főbb művei közé tartozik a G. A. Úr X-ben, A kiközösítő és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról is, utóbbiból Presser Gábor és Adamis Anna készített népszerűvé vált musicalt.