Kultúra

Ma adják át az Oscar-díjakat

Gőzerővel folyt a gála főpróbája

Ma este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) adják át 91. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. 

osc-főprób
Brie Larson és Samuel L. Jackson az Oscar-főpróbán - Fotó: AP

Gőzerővel folyt az Oscar-gála főpróbája Los Angelesben
Az Oscar-díjra jelöltek és dublőrjeik részvételével gőzerővel folyt szombaton az Oscar-gála főpróbája a Los Angeles-i Dolby Színházban.

A legtöbb résztvevő, köztük a díjazottak is farmernadrágban, tornacipőben sétáltak végig a Hollywood Boulevard-on lefektetett vörös szőnyegen, amelyen megérkeznek a sztárok a Dolby Színház bejáratáig. 

A több mint 250 méter hosszú és tíz méter széles szőnyeg mentén felállították a kordont és a lelátót, ahol több száz néző, számtalan fotós és riporter kap helyet, akik jelen lehetnek a sztárok bevonulásánál.

A női résztvevőknek, köztük a díjátadóknak azonban azt a magas sarkú cipőt, vagy ugyanolyan magasságút kellett viselniük, amelyben részt vesznek a ceremónián a kamerák és a mikrofonok megfelelő beállítása miatt. A díjat átadó sztárok többségének, köztük Daniel Craignek és Charlize Theronnak, Brie Larsonnak és Samuel L. Jacksonnak, vagy Angela Bassetnek és Javier Bardemnek elegendő volt egyetlen próba, ám mások, köztük Dana Carvey, Mike Meyers és Serena Williams kértek egy második lehetőséget is. 

Serena Williamset elkísérte egyéves kislánya is, aki vasárnap este is ott lesz a színfalak mögött, amikor Williams díjat ad át. 

A díjakat átvevőket dublőrök helyettesítették, akik az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint a filmcsillagoknál is ékesebb köszönőbeszédeket mondtak a főpróbán.

Szombat este a gálán fellépő művészekkel köztük Lady Gagával, Bette Midlerrel, Jennifer Hudsonnal és a Queen együttessel tartottak utolsó kamerapróbát.

Az idei Oscar-gála előkészítése szokatlanul zaklatott volt: a filmakadémiának egy sor dologban visszakoznia kellett, nem lett új díjkategóriája a legnépszerűbb filmnek, nem lesz házigazdája az Oscar-műsornak és a programot sem tudták lerövidíteni néhány díj reklámszünetben való átadásával.

A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon hétfő hajnalban a Moziverzum csatornán látható az élő adás.