Kultúra

Lengyel műveket ad elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Moniuszko és Szymanowski alkotása mellett Mozart egy műve is felcsendül a Zeneakadémián

Két lengyel szerző, Moniuszko és Szymanowski alkotása mellett Mozart egy műve is elhangzik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén Lukasz Borowicz vezényletével pénteken a budapesti Zeneakadémián.

Az esten a romantika két leghíresebb zeneszerzőjét mutatja be az együttes Lukasz Borowicz, a Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekara és a varsói Opera vezető karmestere dirigálásával. Moniuszko Halka című operájának nyitánya és Szymanowski II. szimfóniája mellett Mozart fuvolára és hárfára írt C-dúr versenyműve hangzik el, amelyet Jacques Zoon holland fuvolaművész és Vigh Andrea hárfaművész szólaltat meg - közölte az együttes az MTI-vel.

Stanislaw Moniuszko hasonló szerepet töltött be a lengyel zenetörténetben, mint Erkel Ferenc a magyar zenetörténetben. Kilenc operája közül az első és egyben legnépszerűbb a Halka, az első végigkomponált, prózai dialógusok nélküli lengyel romantikus opera, amelynek zenéjében lengyel táncok - polonéz, mazurka, dumka - találhatók. A mű címszereplője Halka, egy parasztleány, aki nem tud belenyugodni szerelme elvesztésébe, ezért a folyóba öli magát.

Az est másik lengyel zeneszerzője Karol Szymanowski. Mint oly sok kortársa, Wagner és Richard Strauss hatása alatt kezdett komponálni, míg rá nem talált saját egyéni útjára. A szerző legjelentősebb ifjúkori alkotásai közül való a színes, változatos, népzenei fogantatású dallamokat is felvonultató II. szimfónia, amelyet 1911-ben Varsóban mutattak be.

A két lengyel mű között Mozart műve hangzik el: a fuvolára, hárfára és zenekarra írt háromtételes versenyművet a szerző hercegi felkérésre komponálta.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom