Kultúra
Kulturális identitások a Dunánál
Összművészet segíti a nemzetek és társadalmi rétegek közötti párbeszédet
„Bár napjainkban kedveltek az összművészeti projektek, ez a kezdeményezés annyiban nem ismétli az eddigi próbálkozásokat, hogy van egy közös téma, a Duna, amely indentitást ad” – közölte lapunkkal Petrányi Barna, a Rivers of Europe program főszervezője. Mint mondta, nagyvárostól kisvárosig mennek – például szerveznek megállót Baján is, tehát nem fővárosi értelmiségiek között próbálnak kapcsolatot építeni, hanem a társadalom legszélesebb rétegeihez szólnak.
A program huszonöt művésszel dolgozik, de egyszerre tíz-tizenkét alkotó tartózkodik a hajón, amely 35 nap alatt 1884 kilométert tesz meg a nyolc országból érkező zenészekkel, dizájnerekkel, táncosokkal, vizuális és videoművészekkel. A felkészülés során a programban együttműködő országok partnerszervezetei feleltek egy-egy művészeti ág vezetéséért. Feladatuk az volt, hogy megalkossák a projekt művészi koncepcióját a „Folyók – a kultúrák összekötői – és a „víz mint művészi alkotóelem” gondolat mentén, azokra reflektálva.
Az alkotómunkát előadás-sorozat kíséri, amelyet a célországok több városában általában többször is megtekinthetnek az érdeklődők. „Olyan eszközöket használunk, amelyekkel kikötés után bemehetünk a városokba, főterekre. Itt flashmobszerűen rendezzük meg a workshopokat. Mindez idő alatt a hajón bárki megtekintheti a kiállítást” – magyarázta Petrányi.
A programot úgynevezett guruló turné egészíti ki az Odera, az Elba és a Rajna mentén. Az érintett városokkal együtt kilenc ország harminchárom városában több mint negyven előadásra kerül sor. Zárásként pedig konferenciát tartanak, amelynek célja, hogy az elért eredményeket, tapasztalatokat bemutassa a Duna és más folyók iránt érdeklődő kulturális és civilszervezeteknek. A találkozó egyben lehetőséget ad arra is, hogy újabb partnerek csatlakozásával a programot a következő években folytatni lehessen az idei tapasztalatok felhasználásával.
„A legfontosabb eredményeket kiválogatjuk, és ezek mentén folytathatjuk a munkát. A folyó kapcsán több más kulturális programmal is találkoztunk. A Duna-régió-stratégia most kezd erőre kapni, így aki ellátogat hozzánk, találkozhat az eredményekkel is. Érdekes például az a kezdeményezés, amely a román–bolgár határszakasz látványosságairól számol be. Erre a területre már a turistahajók sem nagyon mennek le, azaz több szempontból is fontos bemutatni az ilyen kezdeményezéseket. Februárban tervezzük a guruló turné folytatását, akkor már más programokkal összefogva” – összegezte Petrányi Barna.
