Kultúra

Különös postakocsis és lovas kirándulások Keszthelyen és a város környékén

Magyar–szlovén együttműködés

A budapesti Utazás kiállításon mutatta be a Helikon Kastélymúzeum azt a magyar–szlovén projektben újonnan építtetett postakocsit, amelyen a nyáron induló lovas kocsis túrák során utazhatnak majd az érdeklődők Keszthelyen és környékén.

A korhű megjelenésű, de a régi idők utazásaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítású jármű belső terében négy felnőtt és két gyermek foglalhat helyet, további két-két utast pedig külső üléseken szállíthat. A lovas kocsiban található video- és audiorendszer segítségével menet közben is érdekes információkkal gazdagodhatnak az utasok. A sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsi Tóth Alajos kocsigyártó jászárokszállási műhelyében készült, és két ló húzza majd. A járművet a Lovak világa elnevezésű magyar–szlovén projekt keretében tervezte és készíttette a Helikon Kastélymúzeum, amely régóta működteti a Hintómúzeumot is. Szintén a projekt keretében Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit. Az említett projekt a Szlovénia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg, írta az MTI.