Kultúra

Különleges fényképek az eltűnt Tabán hétköznapi életéről

Szociográfiai jelentőségű fotókat digitalizálnak

Szociográfiai jelentőségű fotókat digitalizál jelenleg a Fortepan archívuma, amelyek 1900 körül készülhettek a Tabán városrészről. Bár felmerült, hogy a korszak neves mestere, Erdélyi Mór készítette, ez nem biztos.

Kidőlt-bedőlt falú házacskák, csámpás kövű lépcsők, szurtos gyerekek, sokszoknyás asszonyok, kalapos urak – nem egy falu, hanem ilyen volt az egykori Tabán városrész Budán, mielőtt 1933-tól szinte teljesen elbontották. Ilyen képek lesznek néhány hónapon belül nyilvánosak az eltűnt időkről, feltehetően az 1900-as évek legelejéről.

Mint az Index.hu portál hírül adta, és néhány fotót közölt is, az Érden található Magyar Földrajzi Múzeum és a Fortepan fotóarchívum csapata dolgozik egy több mint kétezer darabos üvegnegatív-gyűjtemény digi-talizálásán. Lapunk kérdésére a múzeum azt mondta: az anyag egésze Erdélyi Mórhoz, a korszak neves fotósához köthető, pontosabban a diapozitív-gyártó cégéhez. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt az anyag pontos „útja”, annyi tudható, hogy harminc évvel ezelőtt került a múzeumba a budapesti közgazdaság-tudományi egyetem pincéjéből – az évszázados elhanyagoltság miatt több lemez sérült is. A Tabán mellett számos más helyszínről is van köztük kép. Így nem biztos, de lehetséges, hogy a tabáni képeket is Erdélyi Mór készítette –amint az is, hogy valaki más.

Erdélyi Mór 1866-ban született Érsekújváron, és 1934-ben hunyt el Budapesten. A neves fotósnál, Ellinger Edénél tanult 1884-től 1891-ig, majd rögtön megnyitotta első saját műtermét. Portréi sikerének köszönhetően 1894-ben megkapta az udvari fényképész címet, fotózhatta a királyi család tagjait is, egyre népszerűbb lett, állami és fővárosi megbízásokat is kapott. Egyre gyakrabban fényképezett épületeket is az egész országban, de nemcsak az új házakat, palotákat, kastélyokat, templomokat, hanem lebontásra ítélteket is – így például Klösz György mellett neki is köszönhetjük a régi pesti belváros megörökítését, amelyet az Erzsébet híd építésének idején bontottak le szinte teljes egészében. Kidolgozta a vetített képes szemléltető oktatás rendszerét, és részt vett a fotográfiai közéletben is, szövetségi és ipartestületi elnökséget is vállalt.

Képei legnagyobb részét a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma őrzi, de más közgyűjteményekben is megtalálhatók a fotói.