Kultúra

Kulisszatitkok a Szegedi Nemzeti Színházban

Különleges programok

Betekintést nyújt működésébe a Szegedi Nemzeti Színház ma, a színházi világnapon. Az intézmény közleménye szerint az érdeklődők próbákra leshetnek be, vagy a teátrum máskor a közönség elől elzárt zugaiba is bepillanthatnak, este pedig feltárulnak az opera titkai.

Délelőtt a nagy sikerű osztálytermi előadás, az Arany János életművén alapuló Arany-óra veszi kezdetét a balett-teremben, 11 és 12 óra között a közelgő bemutatók próbáiba nézhetnek bele a vendégek: a Kisszínházban a Parasztbecsület/Bajazzók, míg a Nagyszínházban a Virágot Algernonnak című előadások alkotófolyamatába. Délután épületbejárások indulnak, a látogatók a zsinórpadlástól a kelléktárig sok mindent megnézhetnek. Este Alexandr Molcsanov A gyilkos című színpadi road movie-jának előadása után nyitott színházpedagógiai foglalkozáson és közönségtalálkozón vehetnek részt a nézők a Kisszínházban. A Nagyszínházban pedig Az opera titkai címmel a Liszt-díjas Pál Tamás első karmester vezetésével rendeznek szórakoztató beavatószínházi előadást.