Kultúra

Külföldi dj sztárok az EFOTT-on

A fesztiválon idén elkülönülnek a stílusok

A holland Headhunterz és Firebeatz, az amerikai Borgeous és az ausztrál Pendulum & Verse dj-k is ott lesznek az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) július 12. és 17. között Velencén.

A fesztiválon idén teljesen elkülönülnek a stílusok, a HÖOK sátorban például kizárólag elektronikus zene lesz hallható a hazai és nemzetközi fellépőktől. Utóbbiak közül többen most fognak először Magyarországon fellépni - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A már korábban bejelentett brit dj-producer, Zomboy, vagyis Joshua Mellody 2011-es Organ Donor című debütáló száma óta sikeres. Egyik legnagyobb slágere, a Bad Intentions várhatóan az az EFOTT-on hallható lesz.

Szintén először látogat Magyarországra a Tomorrowlandet is megjárt Willem Rebergen, azaz Headhunterz. A 2006-tól a zeneiparban tevékenykedő dj hosszú ideig a hardstyle stílust képviselte, tavaly óta azonban új irányok felé nyit.

A holland vonalat erősíti a Firebeatz is: a duó Calvin Harrisszel, Tiëstóval és Martin Garrixszel is dolgozott együtt. Szintén jön a Tsunami című slágert jegyző Borgeous, valamint a Pendulum is.

A külföldi fellépők mellett a hazai elektronikus színtér képviseletében lép színpadra Andro, JumoDaddy, Pixa, Metzker Viki és Palotai is. A szervezők már korábban bejelentették a brit Rudimental koncertjét az EFOTT-on.