Középpontban az etnográfia jövője

Hasonlóan a Természettudományi Múzeumhoz, a Néprajzi Múzeumnak sem volt soha e célra épült, saját otthona: jelenleg a budapesti Kossuth téren, a Kúria egykori székhelyén működik, immáron negyven éve. Azonban mint ismert, a Városligetbe tervezett múzeumi negyedben kapna méltó, végleges helyet 2018-ban, a nemzetközi tervpályázaton a francia Vallet de Martinis iroda lett az első helyezett. A közelmúltban viszont a közgyűjteményi épületegyüttes elképzelését felsőbb szintekről is megkérdőjelezték, a hosszú ideje zajló civil tiltakozás után, majd a napokban visszarendeződés volt tapasztalható. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, L. Simon László, aki számos kulturális beruházásért, így a budai Vár megújítását célzó Hauszmann-tervért is felelős, a Magyar Narancsnak adott áprilisi interjúban még azt mondta: „Mindenképpen kell új Néprajzi Múzeum is, de nem biztos, hogy azt a ligetben kell felépíteni.” A napokban azonban azt mondta erről: „Jó helyszín lehet a Városliget.” (Hasonlóképp nyilatkozott az új Nemzeti Galériáról is.)

A neves magyar építész, Zoboki Gábor előállt ötletével, amely szerint nincs szükség a külön negyedre, a néprajzit pedig az egykori Mária Terézia (Kilián) laktanyában helyezné el. Ezzel egybecsengett a Magyar Urbanisztikai Társaság – a múzeumi negyed egyik ellenzője – konferenciáján Bugár Mészáros Károly, az építészeti múzeum volt igazgatójának előadása is. Ő szintén az Üllői úti laktanyában helyezné el az intézményt. Kérdés, hogy műemlékvédelmi szakemberként, építészként ért-e a néprajzhoz, vagy kik adtak tanácsot neki. Meglátása szerint a laktanya terei megfeleltethetők a múzeum igényeinek.

Neves etnográfus szakemberek azonban másképp látják. Mint azt a napokban a Magyar Néprajzi Társaság kerekasztal-beszélgetésén is felidézte Kósa László és Paládi-Kovács Attila akadémikus, Borsos Balázs, az Akadémia néprajztudományi bizottságának elnöke és Bodó Sándor, a társaság elnöke, hiába merült fel az elmúlt húsz évben többször is a laktanya, valójában alkalmatlan a korszerű néprajzi intézménynek. Még átépítés, felújítás után is, hiszen az adottságai (a Hild-féle, százhatvan éves műemlék épület kötött alaprajza) mellett a tulajdonviszonyokkal is „baj” van, hiszen a kétezres évek közepén az állam privatizálta. Paládi-Kovács Attila akadémikus azt hangsúlyozta: a Néprajzi Múzeum nemzetközi rangú gyűjteménnyel bír, könyvtára a legnagyobb etnográfiai anyag Európában. A Városligetbe tervezett új épület – amely, mint közismert, nem fák, hanem autóparkoló helyére készülne el – biztosítja az új, bővebb állandó kiállítást, a magyar és a nemzetközi anyag komplex bemutatását. Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója pedig arra emlékeztetett, hogy az új épületben a jelenleginek több mint duplája volna az állandó kiállítási terület, és rugalmasan alakítható lenne a tárlat néhány évenkénti átrendezéshez.

A társaság később kiadott állásfoglalásában az is szerepel: nem lehet egyszerű ingatlancserének tekinteni az új helyre költöztetést. Mint leírják, a szakmai párbeszéd mellőzésével megfogalmazott javaslatok helyett a Városligetbe tervezett múzeumi negyedben méltó otthonra találhat a Néprajzi Múzeum. Annál is inkább, mert reprezentatív helyszín volna, és mert a hároméves előkészítés után az intézmény igényeit pontosan megfogalmazták a szakemberek, így a korszerű muzeológiai céloknak megfelelő épület születhetne. Mert talán sokaknak nem jut eszébe, de a néprajz jó ideje már nem pusztán a százötven éves parasztbútorok gyűjtését és kiállítását jelenti. A kulturális antropológiára építve komplexen, vérbeli társadalmi múzeumként az emberi életmódra is koncentrálva kell bemutatni a néprajzot – és vele a kortárs tárgyakat is, ahogy arra az elmúlt években már többször volt példa az intézményben. Ehhez pedig korszerű hely szükséges.

Az intézmény sorsa rendkívül kalandos: miután 1872-ben a Nemzeti Múzeum részeként létrejött a gyűjtemény, sokáig ott voltak láthatók a tárgyak. Az első tervpályázat 1890-ből származik, ekkor az Iparművészeti Múzeummal közös épületbe költöztették volna a néprajzi anyagot. Végül csak az előbbinek épült fel az Üllői úton a ma ismert, Lechner Ödön tervezte palota. A Várkert Bazár és egy bérház után 1906-ban a millenniumi kiállításból megmaradt városligeti Iparcsarnokba került a gyűjtemény, ahonnan 1924-ben a mai Könyves Kálmán körútra, egy gimnáziumi épületbe helyezték. Egy évvel azelőtt, 1923-ban viszont tervpályázatot írtak ki egy saját épületre, ezt az V. kerületi Honvéd utcában lévő, akkor még üres telekre képzelték el a döntéshozók. A hatvanas években felmerült a Várnegyed területe is, a Szent György téri Hadügyminisztérium egykori helyén – olvasható A Néprajzi Múzeum elhelyezésének kérdései című cikkben, amelyet Fejős Zoltán akkori főigazgató és Balázs György jegyez a Magyar Múzeumok 2003. évi első számában. Formális önállóságát a múzeum 1947-ben nyerte el, és miután az ötvenes években létrehozott Magyar Nemzeti Galéria kiköltözött a Kossuth téri igazságügyi palotából a Várba, 1973-tól fokozatosan elfoglalta a Hauszmann Alajos tervezte, 1896-ra felépült palota kétharmadát – azóta is így működik, társbérletben az egykori állampárt politikatörténeti intézetének utódjával.