Kultúra

Konferencia a Várnegyed sorsáról

Társadalmi párbeszédre lesz szükség, a rekonstrukció célja nem az elmúlt rendszerek restaurálása – mondta L. Simon László

A társadalom, azon belül a szakma bevonásával lehet elképzelni a Várnegyed megújítását – mondta L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár a terület megújításáról szóló kétnapos konferencia tegnapi nyitóeseményén.

 L. Simon László 20150512Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke (középen) és L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár (jobbra) a megnyitón (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A politikus közlése szerint hamarosan ötletpályázatot írnak ki a Szent György téri üres területek újbóli beépítésére, és felmerült a Táncsics-börtön mögötti középkori zsinagóga ismételt feltárása, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár bővítése is.

A Nemzeti Hauszmann-tervről, azaz a budai Várnegyed 2024-ig tartó megújításnak tervezetéről rendez kétnapos építészeti konferenciát a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti tagozata és a Magyar Építész Kamara. Tegnapi megnyitóbeszédében a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, L. Simon László a távirati iroda tudósítása szerint kiemelte: nemzeti jelképünkről, a főváros egyik ékéről van szó, amelyhez hozzányúlni csak a megfelelő körültekintéssel szabad. A minden bizonnyal több mint egy évtizedig tartó folyamatot csak a társadalom és azon belül a szakma bevonásával lehet elképzelni – tette hozzá. Előadásában felidézte, hogy a volt királyi palota nagy részét kulturális célokra szeretnék használni, ugyanakkor alkalmassá kell tenni arra, hogy reprezentatív állami funkciók befogadására is alkalmas legyen. Közlése szerint a Dísz téri egykori Honvéd Főparancsnokság sorsát a jövőben el kell dönteni: lezárják-e egy végleges tetővel, vagy építsenek rá még egy szintet, esetleg az 1945 előtti állapotot állítsák vissza. Mindemellett a tárca rövidesen ötletpályázatot ír ki a Szent György tér Tabánra néző üres telkeinek hasznosítására – jelentette be.

Mint ismert, itt a második világháború végi ostrom előtt nagyrészt a Teleki-palota és a királyi istálló volt, amelyeket később lebontottak. Évtizedeken át többször felmerült a beépítése, legutóbb Zoboki Gábor Ybl-díjas építész ide képzelte el az új Nemzeti Galériát, noha néhány évvel ezelőtt még a palota visszaépítéséről beszélt egy interjúban.

L. Simon László arra is kitért, hogy tervbe vették a szintén a Várnegyedben álló Magyar Nemzeti Levéltár bővítését, és felmerült, hogy a Táncsics-börtön mögötti középkori zsinagógát ismét feltárnák, erre a kormány részéről megvan a nyitottság. Mindemellett a remények szerint még ebben a kormányzati ciklusban meg tud valósulni a királyi palota Szent István Termének rekonstrukciója is (amely a Budapesti Történeti Múzeum területén volt – a szerk.), közölte.

A politikus kitért arra, hogy a királyi palota mai képe, külső és belső megjelenése egyértelműen megkérdőjelezhető. Szerinte meg kell találni a finom egyensúlyt, rekonstruálni kell azt, ami hitelesen helyreállítható, de megjelenhet a kortárs építészet is, amennyiben funkcionálisan és esztétikailag illeszkedik. Úgy fogalmazott, a Nemzeti Hauszmann-terv célja „nem az elmúlt idők és politikai rendszerek restaurálása, a kormány szándéka az, hogy a magyarságnak az ezeréves államisághoz, a magyar alkotmányos rendhez való egészséges viszonyát tükrözze”.

Köszöntőjében a művészeti akadémia elnöke, Fekete György azt hangsúlyozta: bízik abban, hogy a vár felújítására szóló koncepció véglegességét a hazai szakmai eszmecserék tapasztalatainak „okos összefüggése érleli meg, és mindezek az időnként tapasztalható hivatali fölénytől mentesülhetnek”. Mint hozzátette, szakértő tagjaival a testületük részese kíván lenni, és felajánlja „szellemi potenciálját” a munkálatokhoz.

Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke pedig azt nevezte fontosnak, hogy a tervezés-építés folyamatának kezdete előtt a lehető legnagyobb konszenzus alakuljon ki, nemzeti párbeszéd jöjjön létre. Mint mondta, a kamara örömmel vette, hogy komplex, mindenre kiterjedő építés, felújítás, funkcióváltás és közterület-megújítás indul.